Belföld
Győztes mestertervet szőne az MSZP
A DK igényt tart a parlamentben a legerősebb ellenzéki párt címre, Gyurcsányéknak életbevágó a jó pozíció

Ugyanakkor azonban az országgyűlési választáson a két párt nem szövetségben, hanem a közös pártlistán, külön-külön logóval indult. Forrásaink azt jelezték, Tóth Bertalan ötlete az volt, hogy a parlamentben legyen a két pártnak közös frakciója, ám erről Karácsony Gergely pártja még egyáltalán nem döntött.
Az MSZP egyébként olyan tragikus helyzetben van, hogy Korózs Lajos kampányeseményére például Pest megyéből kellett kirendelni aktivistákat, Hevesből ugyanis nem tudtak hozni. A pártelnök a választási kudarcot ezzel a kommunikációs trükkel, vagyis „győztes mestertervvel” próbálja túlélni. Ugyanakkor az ellenzék soraiban a legerősebb ellenzéki párt címre a Demokratikus Koalíció is igényt tart, Gyurcsány Ferencnek életbevágóan fontos, hogy pártjának legyen a legnagyobb frakciója. A Párbeszédből listán az Országgyűlésbe jutott Karácsony Gergelynek azonban esze ágában sincs beülni a parlamentbe és feladni a főpolgármesteri pozícióját.
A Fővárosi Közgyűlést lényegében a DK–Momentum koalíciója vezeti, így Karácsony az ő foglyuk – mondta szocialista forrásunk, hozzátéve, hogy mindez azzal járhat, hogy a Párbeszéd társelnöke nem megy bele abba, hogy a parlamentben az MSZP-nek és a Párbeszédnek közös frakciója legyen.
Az MSZP listáján ott találjuk Molnár Zsolt pártigazgató, budapesti elnök nevét is, akiről sajtóhírek szerint az ügyészséggel vádalkut kötő Fuzik Zsolt azt állította, negyvenmillió forint vesztegetési pénzt kért és kapott a BKV informatikai tenderét elnyerő cégtől. Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője Fiala János KeljfelJancsi című rádióműsorában beszélt arról, hogy információi szerint a hatóságok ki fogják kérni a szocialista politikus mentelmi jogát.