Belföld
A magyarok elsöprő többsége szerint a Fidesz-KDNP nyeri a választásokat

Kevesebb mint három héttel a választások előtt nem bízik a társadalom a baloldali összefogás kormányváltó képességében. A Nézőpont Intézet kutatása szerint az aktív szavazók között tízből heten (70 százalék) arra számítanak, hogy áprilisban ismételten a jelenlegi kormánypártok kapnak felhatalmazást kormányalakításra.
Az adatok illeszkednek a decemberben és a januárban tapasztalt eredményekhez, akkor a választóknak 70, illetve 68 százaléka gondolta ugyanezt.
A március 7. és 9. között zajlott kutatás szerint mindössze az aktív szavazók 15 százaléka vélekedik úgy, hogy a mostani ellenzéki oldal fogja megnyerni a következő országgyűlési választásokat (decemberben 16, januárban 17 százalék gondolta ugyanezt, azaz hibahatáron belüli elmozdulásról beszélhetünk).

Kevésbé meglepő, hogy a kormánypártok szavazóinak 92 százaléka pozitívan vélekedik az általuk favorizált párt esélyeiről, az már viszont igen, hogy a baloldali tábor sem bízik az összefogott ellenzék győzelmében.
Az ellenzéki összefogás szavazóinak mindössze 37 százaléka mondta, hogy a baloldal fogja megnyerni az országgyűlési választásokat, de közülük pontosan ugyanennyien a Fidesz-KDNP győzelmére tippelnek. F
Fontos kiemelni, hogy januárban még a baloldali választók 42 százaléka, decemberben pedig még közel felük (45 százalék) bízott a kormányváltásban, azaz az ellenzéki szavazók győzelmi várakozásának negatív trendjéről beszélhetünk.
Tovább árnyalja a képet, hogy a baloldali szavazók egynegyede (26 százalék) nem tud válaszolni a várható győztesre vonatkozó kérdésre, azaz a tábor közel kétharmada nem hisz abban, hogy a baloldal győzni fog a 2022-es választáson.