Belföld

Mától folytatódik Czeglédy és társai pere, az anyacég tb ügyintézőjével

Költségvetési csalás

Márciusban négy tárgyalási napon folytatódik Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. Mint ismert, a Demokratikus Koalíció, illetve a baloldal közös szombathelyi jelöltjét hatmilliárd forintot meghaladó költségvetési csalással és gazdasági csalással vádolják.

Mától folytatódik Czeglédy és társai pere, az anyacég tb ügyintézőjével
Fotó: MH/Purger Tamás

A vádirat szerint Czeglédy Csaba a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. igazgatósági elnökeként bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja az általános forgalmiadó elcsalása, valamint a járulékfizetési kötelezettség kijátszása volt. A mai napon a büntetőper volt másodrendű vádlottjának, a büntetését már kitöltő társadalombiztosítási ügyintézőnek a folytatólagos tanúkihallgatására kerül sor.

A tanú 2011 márciusa után felügyelőbizottsági tag is volt Czeglédyék anyacégében, s több társával együtt a bűnszervezet működésével érintett leányvállalatok, iskolaszövetkezetek számlázását, könyvelését, a bankszámlákról történő kifizetéseket irányította, felügyelte, illetve azokban közreműködött. A tanú a januári tárgyaláson azt mondta: „Tisztában voltam vele, hogy nem leszek képes végighazudni a tárgyalási eljárást, így a legegyszerűbb, ha az ember szembenéz a tényekkel, és felvállalja az igazságot.”

A tb ügyintéző arról is beszélt, számára nyilvánvalóvá vált, olyan áfa-visszaigénylés megy végig a bevallási rendszeren, amelyet soha senki nem fizetett be az adóhivatalnak. Beszélt arról is, hogy évente cserélgették az iskolaszövetkezeteket, amelyek nem fizették be a járulékokat, s ha sok tartozás halmozódott fel, akkor felszámolták azokat. A tb ügyintézőt egy további tárgyalási napon, e hét csütörtökén folytatólagosan kívánja meghallgatni a bíróság.

A jövő héten, szintén kedden és csütörtökön a Czeglédyék által létrehozott egyik leány­vállalat egykori tulajdonosát és ügyvezetőjét hallgatja meg a bíróság. Formálisan a számlázási láncban középen elhelyezkedő leányvállalatok kötöttek szerződést a diákszövetkezetekkel, valójában azonban a teljes bűnszervezetet Czeglédyék anyacége képviselte a vádirat szerint.

Kapcsolódó írásaink