Belföld
Hollik: Április 3-án arról döntünk, hogy Gyurcsányt visszaengedjük-e a hatalomba

Hollik István kijelentette, hogy a baloldal kormányzati teljesítményét már ismerjük, „tudjuk, milyen az, amikor ők kormányoznak: magas adók, munkanélküliség, kisebb fizetések, bérek befagyasztása. Ez történik, ha a baloldal van hatalmon” - húzta alá.
Hozzátette, hogy most ugyanaz a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon akar visszatérni a hatalomba, aki egyszer már tönkretette a magyar gazdaságot. A szocialisták kormányzásának utolsó évében mindössze 73 500 forint volt a minimálbér, most pedig 200 000 forint - hívta fel a figyelmet.
Hollik István szerint a „kijelölt miniszterelnök-jelöltjük” is visszahozná a Gyurcsány-korszakot azzal, hogy - mint korábban mondta - a minimálbér teljesen felesleges és eltörölhető. A baloldal a minimálbér eltörlésével kiszolgáltatná a magyar dolgozó embereket, és több százezer ember fizetését és munkáját sodorná veszélybe - emelte ki a kormánypárti politikus.
Hozzátette, hogy még a mostani, 20 százalékos minimálbér-emelést sem támogatta a baloldal.
„Április 3-án tehát arról is döntünk, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy engedjük-e Gyurcsány Ferencnek és Márki-Zay Péternek, hogy visszahozzák a kudarcos régi gazdaságpolitikát” - fogalmazott Hollik István.