Belföld

Márki-Zaynak mindig belefért a szélsőjobb

Felülírta a második világháború befejezése óta megkérdőjelezhetetlen civilizációs és erkölcsi, emberi és politikai elvet a baloldal kormányfőjelöltje

Tovább magyarázza a kimagyarázhatatlan fasisztázást Márki-Zay, csakhogy kiderült: már hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltként úgy gondolta, a valódi függetlenséget az jelentené, ha a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenki beállna mögé.

Márki-Zaynak mindig belefért a szélsőjobb
A Munkáspárt azért fogott össze az ISZOMM-mal, hogy megszabadítsa Magyarországot attól a mocsoktól és szeméttől, amit a hatpárti koa­líció az országra akar rázúdítani – mondta lapunknak Thürmer Gyula
Fotó: A Munkáspárt Facebook-oldala

A szövetségesei körében kommunistákat és fasisztákat látó Márki-Zay Péter a minap az ATV-ben magyarázkodott, ismét azt bizonygatta: csupán arról beszélt, amit Orbán Viktor képvisel. Holott világos és egyértelmű, amit szombaton a fonyódi fórumán mondott: „Azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít, ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük. Gerinces emberként mindenki megtarthatja a saját világnézetét, a saját álláspontját.” Az óriási felháborodás arra indítja a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, hogy újra és újra kifejtse, szavai nem azt jelentik, amit mindenki más ért belőlük.

Csakhogy kijelentése egyáltalán nem előzmény nélküli. Kálmán Olga 2019-ben megjelent Szeretemország című interjúkötetében Márki-Zay arról is mesélt, amikor 2010-ben felkérést kapott, legyen Hódmezővásárhely polgármesterjelöltje. „Akkor a helyi Jobbik vezetője keresett meg, visszautasítottam, mire azt a választ kaptam, hogy jó, akkor maradjak független, de a Jobbik támogatásával induljak el. Viccesen megjegyeztem, hogy számomra az jelentené az igazi független jelöltséget, ha a Jobbik mellett a Munkáspárt is beállna mögém.

Azt a részét komolyan gondoltam, hogy a valódi függetlenséget az adná, ha a szélsőjobbtól a szélsőbalig tényleg mindenki beállna mögém, nem lennék senki pártkatonája, elismernének, és nem indítanának velem szemben saját jelöltet” – magyarázta annak idején Márki-Zay Péter.

Lapunknak tegnap a baloldali összefogáson kívül álló Magyar Munkáspárt elnöke kommentálta az ügyet. Thürmer Gyula közölte: Márki-Zay Péter helyében nem illetne ilyen jelzőkkel komoly politikai szereplőket, egyébként pedig náluk nincsenek fasiszták, antiszemiták vagy cigánygyűlölők. „A Munkáspárt azért fogott össze az ISZOMM-mal, hogy megszabadítsa Magyarországot attól a mocsoktól és szeméttől, amit a hatpárti koalíció az országra akar rázúdítani” – fogalmazott Thürmer Gyula.

Többen megállapították már, hogy fonyódi mondatai után Márki-­Zaynak nincs helye a közéletben, ám a hódmezővásárhelyi polgármester az egyre komolyabb kritikákkal mit sem törődve folytatja ámokfutását. Most a levélszavazás felfüggesztését követeli, „amíg nincs arra garancia, hogy csak élő emberek szavaznak”. Szerinte „Orbánnak van egy tízezres, halottakból álló hadserege. Levélszavazó zombik. Az Éjkirály velük akarja megtartani a hatalmát”.

A Vajdasági Magyar Szövetség úgy reagált: „Mivel tudjuk, hogy nem létezik a Márki-Zay Péter által vizionált határon túli Walking Dead-­szavazók vajdasá­gi kontingen­se, így mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy a vajdasági magyarok nemzet iránti elkötelezettségét reprezentáló szavazat­mennyiség ne csak megrémítse, de el is rettentse Márki-Zay politikai­horror-forgatókönyvírót a politikusi szakmától.

A VMSZ azért dolgozik, hogy a vajdasági magyarok, lehetőség szerint az egységességhez közelítve, tegyék meg javaslatukat Márki-Zay Péter számára, miszerint boldogulását az amerikai filmiparban keresse inkább. Egyébként is azzal, hogy külön-külön képviseli a fasisztákat és kommunistákat, felülírta a második világháború befejezése óta megkérdőjelezhetetlen civilizációs és erkölcsi, emberi és politikai elvet, amely szerint tilos és elfogadhatatlan a náci és kommunista ideológia képviselete” – tették hozzá.

A Kontra arról írt, hogy Márki-Zay személyes honlapját a DatAdat Professional hirdeti, amely mögött a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok háttéremberei sorakoznak fel, mint például Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor egykori kabinetfőnökök, sőt maga Bajnai Gordon is feltűnik résztulajdonosként.

Kapcsolódó írásaink

Márki-Zay ismét a határon túli magyarokat támadja

ĀZsigmond Barna Pál: Súlyosan alkotmányellenes, a gyurcsányi boszorkánykonyha hangulatát idézi, a baloldal 2004. december 5-i gyűlöletkampányához hasonlóan ki akarja zárni a nemzetből a külhoni magyarokat