Belföld

Több mint százezer család igényelte eddig az otthonfelújítási támogatást

Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn Facebook-oldalán.

Zsigó Róbert a videóban kiemelte, hogy a családok eddig csaknem 190 milliárd forint összegben adtak le igénylést a támogatásra a Magyar Államkincstárnak.

Ez azt jelenti, hogy az otthonfelújítási támogatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket - tette hozzá.

Azt mondta: a kormány egy éve indította el Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját, így tavaly óta a gyermekes családok nemcsak az új otthonok megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.

Korábban nem volt az országban ilyen átfogó otthonfelújítási program - hangsúlyozta.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a baloldal 2010 előtt megszüntette az otthonteremtési támogatásokat és megnyirbálta a családtámogatásokat, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a gyermekes családokat.

A jelenlegi kormány olyan támogatási formákat alkotott, amelyekkel a családok élete biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá válik, és azért dolgozik, hogy „biztos tető legyen a családok feje felett” - mondta, kiemelve: a koronavírus-járvány időszakában sem szüntetik meg a családtámogatásokat és az otthonteremtési lehetőségeket, hanem tovább bővítik azokat.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: „Magyarország családbarát ország, és azért dolgozunk, hogy ez így is maradjon, mert Magyarországnak a családok támogatásában is előre kell menni, nem hátra.”

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

Lelepleződött a hazugsággyár

ĀElfogult, tendenciózus, ferdítő, sőt hazudozó szervezetek tettek szert befolyásra a Brüsszelben – figyelmeztetett Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője a Faktumban.

Gyurcsány beismerte, ő a főnök

ĀHétértékelő. A DK elnöke 2006-ban hazudozásaival lejáratta a miniszterelnök-jelölti vita műfaját, Márki-Zay pedig nem vitaképes, olyan mint egy felhúzott gramofon – mondta Kiszelly Zoltán