Belföld
Áder János közzétette utolsó köztársasági elnöki vagyonnyilatkozatát

A vagyonnyilatkozata szerint Áder János társtulajdonosa egy II. kerületi, 135 négyzetméteres ingatlannak, amihez 55 négyzetméteres terasz is tartozik, 25 százalékos tulajdoni része van egy kisoroszi, 284 négyzetméteres ingatlanban is, amin egy 75 négyzetméteres családi ház helyezkedik el és felerészben tulajdonosa egy ugyancsak II. kerületi, 125 négyzetméteres ingatlannak.
A köztársasági elnök emellett 33 millió forinttal rendelkezik folyószámlán. Ez azt jelenti, hogy nőttek a megtakarításai, ugyanis a tavalyi vagyonnyilatkozat még 27 millió forintot tartalmazott. Emellett az államfőnek 1,5 millió forint befektetése van értékpapírban, 1690 dollár és 34 ezer eurója van devizaszámlán és egy 23 ezer eurós életbiztosítást is kötött.
A nyilatkozatból kiderült az is, hogy Áder János 37 millió forintnyi lakáshitellel rendelkezik, amely négymillió forinttal kevesebb, mint tavaly.