Belföld
Ismerőseiről azt gondolja a többség, hogy a Fideszre fog szavazni

Általános tapasztalat a lakosság körében végzett felmérésekben, hogy egyes érzékeny témákban nehezen adnak információt a vizsgált személyek önmagukról, ilyen témák például a saját anyagi helyzet, a szexualitás, és ilyen a pártválasztás is. Emellett sokszor előforduló kritika, hogy egy-egy közvélemény-kutatás során a válaszadók nem merik felvállalni pártválasztásukat a kérdezőbiztosoknak.

Ezen megfontolásokból a Real-PR 93. a megszokottól eltérő módon arra kérte a megkérdezetteket, hogy egy adott ismerősük, illetve ismerőseik többségének vélhető pártpreferenciájáról nyilatkozzanak.
A két nagy politikai tábor egymáshoz viszonyított versenyhelyzete megfelel a legutóbbi pártpreferencia-adatoknak, a Fidesz a statisztikai hibahatárokat meghaladó előnyben van az ellenzéki összefogással szemben. Ha egy konkrét ismerősükről kellett nyilatkozni, a megkérdezettek 43 százaléka sorolta az adott személyt a kormánypárti szavazók közé, 10 százalékponttal kevesebben az ellenzéki összefogás támogatói közé, míg 7 százalék szerint adott ismerőse valamely kis pártra szavazna, további 11 százalék pedig nem szavazna.
A válaszadók 41 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismerőseinek többsége valószínűleg Fidesz-szavazó, a baloldali többségű ismeretségi kört feltételezők aránya 28 százalék, és további 25 százalék szerint ismerősei hasonló arányban szavaznak a két nagy politikai erőre.
A korábban tapasztalt erőviszonyok a lakóhely szerinti vizsgálatokban is visszatükröződnek: a fővárosiak 41 százaléka szerint ismerősei többsége ellenzéki szavazó, csak 27 százalék véli úgy, hogy legtöbb ismerőse a Fideszre adná voksát.
A megyei jogú városokban erős megosztottság van, 33-34 százalék a kormánypárti és a kormánykritikus szimpatizánsok aránya.
A kisebb településeken már egyértelmű kormánypárti előny tapasztalható. A kisebb városokban 42 százalék, a községekben pedig 52 százalék vélekedik úgy, hogy ismerőseinek többsége a Fideszre fog szavazni. Míg a kisvárosokban 26, a községekben csak 20 százalék azok száma, akik szerint ismerőseik nagyobb része az ellenzéki összefogás támogatója, derül ki a felmérésből.