Belföld

„A baloldal a múlt kudarcos politikáját hozná vissza az egészségügyben”

A baloldal a múlt kudarcos politikáját hozná vissza az egészségügy területén is, azt, ami egyszer már megbukott - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

„A baloldal a múlt kudarcos politikáját hozná vissza az egészségügyben”
Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt ugyanazt a programot valósítaná meg az egészségügyben, mint Gyurcsányék
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

„Ne engedjük ezt nekik, hiszen Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra” - fogalmazott Hollik István. A politikus utalt azokra a nyilatkozatokra, amelyeket az elmúlt napokban az baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltje, valamint egészségügyi szakpolitikusai tettek.

Kijelentette: ezek alapján egyértelmű, hogy a baloldal magánosítani akarja az egészségügyet, és fizetőssé is tenné azt. Centralizálni akar, ami egyet jelent a vidéki kórházak vagy azok egyes osztályainak bezárásával - folytatja. Emlékeztetett: az az alapvető baj ezzel a baloldali programmal, hogy ezt Magyarország egyszer már kipróbálta, hiszen a Gyurcsány-kormány éppen ezeket a lépéseket valósította meg.

Fizetőssé tette az egészségügyet a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével és magánosította azt, egyes kórházak privatizálásával. De centralizáltak is vidéki kórházak vagy azok egyes osztályainak bezárásával - folytatta, hozzátéve: ezzel összesen 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből.

Ráadásul amíg a Fidesz-KDNP-kormány emelte az orvosok és az ápolók bérét, a baloldal egyhavi bért vett el tőlük - jelentette ki.

Kapcsolódó írásaink