Belföld

Kásler: Folytatódik az Egészséges Budapest Program

A kormány továbbra is elkötelezett az egészségügyi ellátórendszer megújításában, ennek a munkának az egyik legjelentősebb része az Egészséges Budapest Program (EBP) - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.

Kásler: Folytatódik az Egészséges Budapest Program
A kormány továbbra is elkötelezett az egészségügyi ellátórendszer megújításában
Fotó: MH/Török Péter

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy 2010 előtt 600 milliárd forintot vontak el az ágazattól, magánosításra törekedtek, bevezették a kórházi napidíjat, vizitdíjat, kórházakat szüntettek meg, amelynek „legfájdalmasabb” lépése az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása volt. Összességében 16 ezer kórházi ágy szűnt meg, és hatezer egészségügyi dolgozó távozott a rendszerből.

A miniszter kiemelte: ezzel szemben 2010 után 1700 milliárd forinttal több forrást kapott az egészségügy, és olyan kórházrekonstrukciók és -fejlesztések indultak el, ami eddig nem volt tapasztalható.

Kásler Miklós kiemelte, hogy az EBP keretében 32 szakrendelő újul meg, ezek közül tizenegy fővárosi intézménynél már be is fejeződtek a fejlesztések
Kásler Miklós kiemelte, hogy az EBP keretében 32 szakrendelő újul meg, ezek közül tizenegy fővárosi intézménynél már be is fejeződtek a fejlesztések
Fotó: MH/Török Péter

A EBP - amely a főváros és Pest megye egészségügyi intézményeinek fejlesztését jelenti - keretében több centrumkórház, országos intézet, kórház és a térségben található szakrendelők megújítását célozza 700 milliárd forint keretösszegben.

Kásler Miklós hangsúlyozta, a program folytatódik, és ennek keretében történik meg az Országos Onkológiai Intézet (OOI) új diagnosztikai tömbjének kialakítása 13 600 négyzetméteren. Így - emelte ki - ez az intézet a magyar onkológiai ellátórendszer központja is lesz.

A másik nagyberuházás a Szent János Kórház területén megépülő 80 ezer négyzetméteres új klinikaépület, valamint a régi épületek rekonstrukciója.

A miniszter elmondta azt is, hogy az EBP keretében 32 szakrendelő újul meg, ezek közül tizenegy fővárosi intézménynél már be is fejeződtek a fejlesztések.

Hangsúlyozta: az EBP keretében 2020-ban 10,4 milliárd, 2021-ben 10,2 milliárd forintot biztosított a kormány a fővárosi egészségügyi alap- és járóbeteg-ellátásának fejlesztésére. „Ezek a kormány és nem a főváros egészségügyi fejlesztései” - emelte ki Kásler Miklós.

Tóvizi Attila, az EBP miniszteri biztosa és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere
Tóvizi Attila, az EBP miniszteri biztosa és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere
Fotó: MH/Török Péter

Tóvizi Attila, az EBP miniszteri biztosa a részletekről szólva elmondta, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben 1230 négyzetméteren zajlanak kivitelezési munkálatok. Az épület négy szintjén átépítésekre, korszerűsítésekre kerül sor, ezen kívül új orvostechnikai eszközöket is kapnak. A beruházás várhatóan 2022 első negyedévében fejeződik be - mondta.

Előrehaladott állapotban van a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központjának építése. Az intézmény egyúttal modern MRI-berendezést és csontsűrűségmérő eszközt is kap. Az átadás várhatóan február végén lesz - ismertette.

A miniszteri biztos közölte azt is, hogy a Dél-pesti Centrumkórháznál zajlik a tervezési szerződés előkészítése. Ezen kívül folyamatban van további 17 kórház kivitelezési közbeszerzésének előkészítése. Tóvizi Attila kitért a szakrendelő-fejlesztésekre is. A Bajcsy-Zsilinszky kórház gyömrői szakrendelőjében megújulnak a betegforgalmi és rendelőhelyiségek, nyílászáró- és burkolatcsere történik, elkészül az épület hőszigetelése, a teljes villamoshálózati és épületgépészeti rekonstrukció, lesz kazáncsere, és klímaberendezéseket építenek be - ismertette.

Az újpesti szakorvosi rendelőintézetben megtörtént az épület déli homlokzatának ablakárnyékolása és komforthűtése, fejlesztették a PACS- (digitális képtároló és továbbító) rendszert. Hamarosan befejeződik a fizioterápia és gyógytorna helyiségek kialakítása, valamint a tüdőgyógyászati szakrendelés bővítése. A XVI. kerületben a kertvárosi egészségügyi szolgálat Csenge utcai szárnyának rekonstrukciója befejeződött, a főépület felújítása zajlik.

A XVIII. kerületi Zsebők Zoltán szakrendelő új épületrésszel bővül és megújul a szakrendelő. Ott kapnak helyet a CT- és MR-vizsgálók, az új betegirányító tér és a legmodernebb kardiológiai, sebészeti, reumatológiai, fizioterápiás és gasztroenterológiai részlegek - mondta Tóvizi Attila.

Csepelen megkezdődött a Tóth Ilona egészségügyi szolgálat Görgey Artúr téri telephelyén az egynapos sebészeti ellátás feltételeinek kialakítása, a Vermes Miklós utcai telephelyen pedig az egészségház tervezése. Ott is orvostechnológiai és informatikai beszerzések vannak folyamatban - ismertette.

Nagykátán a jászberényi Szent Erzsébet kórház szakorvosi rendelőintézete új épületszárnnyal bővül, és megújul több épület. Az új épületszárny szerkezetkész állapotban van, miközben zajlanak a melléképület épületgépészeti munkái.

A Bajcsy-Zsilinszky kórházhoz tartozó XVII. kerületi szakrendelő komplex megújításához szükséges kiviteli tervek elkészítése zajlik, a X. kerületi Maglódi úti szakrendelő berendezésének és orvostechnológiai, informatikai eszközeinek beszerzése pedig folyamatban van - sorolta a miniszteri biztos.

Kapcsolódó írásaink