Belföld
Márki-Zay a zsidókat és a melegeket is számon tartja

Márki-Zay Péter a napokban többször is tett már rosszindulatú megjegyzéseket, melyek közül a legutóbbi során lelkesen magyarázta, mit gondol a fideszesekről és a zsidókról. A baloldali politikus ezúttal a zsidók származásáról és szexuális orientáltságáról nyilvánult meg, a tőle sajnálatosan már megszokott, lekezelő stílusban.
Schiffer András, az LMP volt elnöke Facebook-bejegyzésében reagált az elhangzottakra:
„Mint egy jó sorozat: mindig a legjobb résznél lesz vége. Úgy várom már a vasárnapot, mint kisgyerek a Mikulást, jövő héten talán azt is megtudjuk, hogy zsidóból, vagy melegből van több a Fideszben” - írta közösségi oldalán.
Rákay Philip patrióta, kommunikációs- és médiaszakember hétfőn közösségi oldalán emlékezett meg Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt zsidókkal kapcsolatos vasárnapi megjegyzésére.
Rákay Philip azt írta bejegyzésében:
Márki-Zay tegnap ezt mondta: „A Fideszben is van néhány zsidó, csak kevés.”
Majd hozzátette:
Egy hercig kis számlálót esetleg nem akarsz felállítani valahol, te nagyon eszetlen? Tényleg nem hiszem el...
Hont András baloldali újságíró a következőt fogalmazta meg az eset kapcsán:
„Ezen a hétvégén azt hittem, hogy az lesz a csúcs, hogy Falus fővödör szerint megszűnnek a tévéműsorok az ötödik hullám miatt, és már lassan el is múlt a hétvége, hogy akkor ennyivel megússzuk, de érkezett a szokásos vasárnapi bejelentkezés, amelyből kiderült, hogy MZP nyilvántartja a fideszes zsidókat.
Szó szerint azt mondta, hogy a »Fideszben is van néhány zsidó, csak kevés«. A következő számláló, amit fölállít akkor ez lesz?
Csak tudja kimondani, hogy micsoda nem, mert ez se megy nagyon.”