Belföld
A DK lebontaná a kerítést

A DK politikusa az ATV Start című műsorában a migrációról szólva kijelentette: a kormány menekültpolitikája „embertelen, morálisan tarthatatlan”.
Arra a kérdésre, hogy a brüsszeli narratíva fontosabb-e a DK számára, mint a kormány álláspontja a migráció ügyében, Niedermüller (Gyurcsány Ferenc DK-elnök szavait idézve) arról beszélt, a kormány a kerítést megépítése után nem foglalkozott többet ezzel a kérdéssel, ez pedig „szembemegy mindazzal, amit Európát jelenti” és ebben a DK-s politikus szerint Gyurcsánynak „abszolút igaza van”.
A minap Gyurcsány Ferenc, a baloldal igazi vezetője a közösségi oldalán állt ki a migránsok, és a migráció mellett, amivel ismét bebizonyítva, hogy a baloldal semmit nem változott, és még mindig ugyanazok a célok vezérlik, mint régen.
A baloldal semmit sem változott, továbbra is bevándorláspártiak, ennek ismét hangot adtak - tudatta hétfői közleményében a Fidesz, kiemelve: vasárnap Gyurcsány Ferenc állt ki az illegális migráció mellett, hétfőn pedig a DK polgármestere, Niedermüller Péter erősítette meg, ha kormányra kerülnének, lebontanák a határkerítést.
„Úgy látszik, a baloldal a magyar emberek helyett továbbra is Brüsszel oldalán áll, együtt akarják legálissá tenni az illegális migrációt. A magyarok egyszer már kinyilvánították akaratukat és nemet mondtak a bevándorlásra. A Fidesz-KDNP-nek a magyar emberek biztonsága az első, továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy megvédjük Magyarország határait” - hangsúlyozta a Fidesz.
Mint ismeretes, az Európai Bizottság a kötelező letelepítési kvótákat is folyamatosan napirenden tartja, erről legutóbb például Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt a a Budapesti Migrációs Konferenciát követő sajtótájékoztatón.
A magyar kormány ezzel szemben úgy véli, hogy minden országnak joga van kimaradni a migrációs folyamatokból, és az az alapvető jog, hogy mindenki a hazájában élhessen biztonságban.
Szijjártó Péter szerint a migráció további erősödésének biztonsági, civilizációs és egészségügyi kockázatai is vannak. Kiemelte, hogy látható az összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között, illetve a párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyére figyelmeztetett. Emellett rámutatott, hogy a migrációs hullámok felgyorsítják a koronavírus-járvány terjedését, különös tekintettel arra, hogy az érkezők jellemzően olyan országokból jönnek, ahol alacsony az oltottsági arány.
„Az Európai Uniónak meg kellene védenie magát, és nem még nagyobb bajt hoznia az európai emberek fejére” - fogalmazott.
Úgy vélekedett, hogy a migráció komoly biztonsági kihívásokat jelent Európában, miután a kontinens példátlan módon egyszerre három irányból is nyomás alatt áll. Szerinte „a jelenlegi helyzetnél pedig már csak a kilátások rosszabbak”, ugyanis a kiváltó okok egyre súlyosabbá válnak.
A miniszter kiemelte, hogy egyesek azzal a „bántóan leegyszerűsítő hivatkozással” veszik védelmükbe a migrációt, miszerint kell a munkaerő. A mostani válságos helyzetben azonban, amikor európaiak tíz- és százezrei vesztették el a munkahelyüket, először a helyiek problémáit kellene megoldani.
Közölte, Magyarország déli határán idén eddig 110 ezer migránst állítottak meg, míg tavaly ez a szám „csak” 44 ezer volt. „Ha Brüsszelen múlna, ez a 110 ezer bevándorló már itt lenne benn, de szerencsére nem rajtuk múlik, hanem rajtunk” - jelentette ki.
Dömötör Csaba, a Fidesz parlamenti államtitkára kedden közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a baloldalnál hat éve beakadt a lemez. „Niedermüller Péter szerint öreg emberek, beteg emberek és gyerekek érkeznek a migrációs hullámmal. Néha elbeszélgethetne a röszkei rendőrökkel” - fogalmazott Dömötör Csaba.