Belföld
Márki-Zay: Böszmeség a 13. havi nyugdíj
Bírálta az ellenzék jelöltje, hogy a kormány a járványban elkezdte visszaépíteni a Bajnaiék által megszüntetett juttatást

Amikor a munkahelyek elvesznek, akkor a nyugdíjasoknak adok plusz juttatást?” – bírálta az intézkedést a hódmezővásárhelyi polgármester. Hozzáfűzte: ez körülbelül akkora „böszmeség” volt, mint ötezres stadiont építeni Felcsúton.
Amint azt már megírtuk, Márki-Zay a Greenpeace és a HVG októberi stúdióbeszélgetésén leszögezte: a 13. havi nyugdíj visszaállítása ugyanolyan felelőtlenség, mint a rezsicsökkentés. Az a baj ezekkel a „felelőtlen lépésekkel”, mint például a rezsicsökkentés, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, de rendkívül nehéz megszüntetni – magyarázta az ellenzéki jelölt.
Véleménye szerint „az előző kormány éppen abba bukott bele részben, hogy megszüntette mondjuk a 13. havi nyugdíjat”.
Kálmán Olga „Szeretemország” című „beszélgetőkönyvében” Márki-Zay arról beszélt, hogy „átadták a terepet az egyébként nagyon tehetséges Bajnai Gordonnak, egy kisebbségi kormánynak, hogy hozza helyre, amit ők elrontottak. (…) A fenntarthatatlan helyzetet a Bajnai-kormány kezelte, megszüntette a 13. havi nyugdíjat, elkezdte az államháztartást rendbe tenni, megszorító intézkedéseket vezettek be” – sorolta elismerően hangsúlyozva, hogy közgazdászként teljesen helyénvalónak tartja azokat az intézkedéseket, amelyeket a Bajnai-kormány bevezetett, mert szerinte azokat mindenképpen végre kellett hajtani.
Az ellenzéki politikus egyébként is bálványozza Bajnait, idén augusztusban lelkesen számolt be arról, hogy „volt szerencséje” találkozni vele, életében először, s a beszélgetésük meggyőzte, ezért „rehabilitálta” őt.
Közölte: Bajnai kormányzása „sok szempontból a legeredményesebb egyéves időszak volt Magyarországon”, illetve „kétségtelenül óriási teljesítményt nyújtott az a kormány akkor”.