Belföld
Bakondi: Hét év alatt hatszázezer határsértőt fogtak el a magyar hatóságok

Bakondi György szerint ez azt jelenti, hogy naponta háromszáz határsértő fognak el, és ehhez jön hozzá még az embercsempészek „tevékenysége”, ami a szervezett bűnözésnek „egy igen jövedelmező üzletága”.
Kiemelte, hogy a karácsonyi időszakban sem pihennek a határt őrzők, hiszen továbbra is intenzív a „határsértő mozgás”.
„A magyar emberek számíthatnak arra, hogy a rendőreink és a katonáink teljesítik kötelezettségüket, védik az államhatárt, védik a belső biztonságot” - fogalmazott. A kormány megbecsüli a határőrizetben részt vevők munkáját, ezért döntött úgy, hogy hathavi, úgynevezett fegyverpénzt kaphatnak, valamint tízszázalékos bérfejlesztést - tette hozzá Bakondi György.