Belföld

Tízszázalékos béremelést kapnak a rendőrök és a katonák

Tízszázalékos béremelésről döntött a kormány a rendőrök és a katonák esetében - közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Tízszázalékos béremelést kapnak a rendőrök és a katonák
Orbán Viktor: Aláírtuk! Februárban érkezik a fegyverpénz! Magyarország előre megy, nem hátra!
Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Orbán Viktor, miután rendőri és katonai vezetőket fogadott a Karmelita kolostorban, elmondta: elismerésüket szeretnék azzal is kifejezni, hogy a következő évben hat havi fizetésüket fegyverpénzként kézhez kapják a rendőrök és a katonák.

Objektum doboz

„A következő hónapokban és években további jelentős béremeléseket fogunk majd végrehajtani, hogy megtarthassuk a rendőreinket és a katonáinkat” - fűzte hozzá.

Objektum doboz

A kormányfő közölte, a rendőri és katonai vezetőknek minden magyar nevében megköszönte „azt a fantasztikus munkát, amit ebben az évben végeztek”.

Kifejtette: a rendőrök és a katonák nélkül az ország nem tudott volna védekezni a koronavírussal szemben.

„Kórházakba is bementek, egészségügyi feladatokat is vállaltak, de nélkülük nem tudtuk volna a migránsok tömegeit sem megállítani a határnál” - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte, több mint százezer illegális határátlépőt állítottak meg a rendőrök és a katonák Magyarország déli határainál.

Kapcsolódó írásaink