Belföld

Minden vakcina hatékony

Négyezerrel többen halhattak volna meg, ha a harmadik hullámban nem áll rendelkezésre elegendő oltóanyag

A harmadik hullám teljes ideje alatt a hazánkban elérhető vakcinákkal elkerült halálozás mintegy 9500 fő volt, aminek negyven százaléka a Sinopharm és Szputnyik V vakcináknak köszönhető. A Sinopharm 87,85 százalékos hatékonysági mutatója jóval magasabb az ellenanyagszint-mérések alapján várt értékeknél.

Minden vakcina hatékony
Oltás Pfizer-vakcinával a szekszárdi kórházban
Fotó: MTI/Kiss Dániel

Egyértelmű a védőoltások magas hatékonysága, tízszer–hússzor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon, mint most – jelentette ki a minap egy sajtóbeszélgetésen Kásler Miklós, ahol részletesen ismertette az első magyar kutatás, a HUN-VE vizsgálat eredményét, amely a Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon is megjelent.

A tárcavezető elmondta, a kutatás a negyedik hullám előtt készült, idén január és június között olyan személyek bevonásával, akik ezen időszak alatt a második vakcinát is megkapták, azaz 3 740 066 fővel vizsgálták az oltások hatékonyságát. Az adott időszakban öt oltóanyag eredményei álltak rendelkezésre: két mRNS- vakcina, a Pfizer–BioNTech és a Moderna, egy inaktivált vakcina, a Sinopharm és két vektorvakcina, a Szputnyik V és az AstraZeneca. A két keleti védőoltás 88–98 százalékra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetelével és 69–89 százalékra a fertőzéssel szemben.

A Magyarországon elérhető vakcinák tehát egységesen igen magas hatékonyságot mutattak – hangsúlyozta Kásler Miklós. Hozzátette: a Pfizer–BioNTech-vakcinával oltott másfél millió fős populációban 90,63 százalékos eredményességet mutattak ki a fertőzés halálos szövődményével szemben, vagyis az ezen oltással védett polgárok tízszer nagyobb eséllyel kerülték el a betegség végzetes kimenetelét a tavaszi hullám során, mint az oltatlanok. Ugyanez az eredmény a Modernával vakcinált 223 ezer polgár esetében 93,65 százalék volt, az AstraZeneca-oltást kapott 304 ezer fő esetében 88,25 százalékos eredményességet találtak. Az orosz Szputnyik V oltás esetében 97,52 százalékos hatásosságot mutattak ki, ami azt jelenti, hogy a Szputnyik vakcinával oltott 820 ezer magyar állampolgár több mint hússzor kisebb eséllyel halt meg tavasszal, mint az oltatlanok.

A Sinopharm 87,85 százalékos hatékonysági mutatója jóval magasabb az ellenanyagszint-mérések alapján várt értékeknél – emelte ki a miniszter. Közölte: a HUN-VE vizsgálat adataiból látszik, hogy a vizsgálati időszak öt hónapja, a harmadik hullám ideje alatt a hazánkban elérhető vakcinákkal elkerült halálozás mintegy 9500 fő volt, ennek a negyven százaléka a Sino­pharm és Szputnyik V vakcináknak köszönhető. Vagyis csaknem négyezerrel többen halhattak volna meg, ha nem áll rendelkezésre elegendő vakcina.

A Koronavirus.gov.hu szerint a hétvégén meghalt 455 beteg, és 16 017 új koronavírus-fertőzöt­tet találtak. Kórházban 6531 főt ápolnak, közülük 565-en vannak lélegeztetőgépen. Müller Cecília országos tiszti főorvos tegnap bejelentette, hogy hazánkban is megjelent az omikron variáns.

Magas támogatottságú intézkedések

Az elmúlt három hétben zajlott oltási akcióban 1,436 millióan vettek fel vakcinát. A Társadalomkutató felmérése szerint tízből hatan (61 százalék) elégedettek a koronavírus elleni kormányzati intézkedésekkel, a kormánypárti magyarok 92 százaléka, míg a baloldaliak egynegyede (23 százalék) elégedett. A magyarok többsége (54 százalék) szerint megfelelően szigorúak a kormány jelenlegi intézkedései a koronavírus kapcsán. A kérdésről a kormánypártiak 78, a baloldali szavazók 28 százaléka vélekedik így.

Kapcsolódó írásaink

Elfajulóban a tiltakozás

ĀRendre súlyos zavargásokba torkollnak a tomboló pandémia lassítását szolgáló korlátozásokat és a tervezett kötelező oltást ellenzők tüntetései Németországban