Belföld
Országosan a megkérdezettek harminc százaléka van a szigorítás mellett

A Nézőpont Intézet a koronavírus-járvány kitörése óta vizsgálja, hogy a magyar felnőtt társadalom elegendőnek tartja-e a kormányzati intézkedések szigorúságát. A harmadik hullám lecsengése után, a teljes nyár és a koraősz alatt tízből hatan (61-59 százalék) éppen megfelelőnek találták a szabályok szigorúságát. A magas átoltottság miatt ez lényegében az élet normalizálásával való széles társadalmi egyetértését jelentette, amely alacsony megbetegedési aránnyal járó kellemes nyaralást hozott sokaknak - írja a sajtóközlemény.
Az idősoros kutatásban múlt héten változott először hibahatáron túlmutató mértékben a helyzet. A szigorúság aktuális mértékével egyetértők aránya ugyan nem csökkent a hibahatárt meghaladó mértékben (58 százalék), a több kikényszerített fegyelmet akarók aránya viszont 25-ről 30 százalékra nőtt, az aktuális intézkedéseket pedig túl szigorúnak tartók aránya 8 százalékra csökkent. Tízből tehát hárman követelték múlt héten a koronavírus elleni intézkedések szigorítását, amelyet a kormány – éppen a Nézőpont Intézet adatfelvételének csütörtök délelőtti lezárulta után – be is jelentett.
Ezzel a jól időzített bejelentéssel alighanem a társadalmi hangulat szigorításpárti fordulatát előzte meg a kabinet - véli a Nézőpont.

Az október utolsó hetében készült kutatás azt is megmutatta, hogy az intézkedések szigorítását elsősorban a kormánykritikusok kívánták. Közülük tízből hatan (61 százalék) szigorítás-pártiak voltak és csak ketten (19 százalék) mondták azt, hogy az aktuális szabályok megfelelőek. Ezzel szemben a kormánypárti része a társadalomnak háromnegyedrészt (76 százalék) elégedett volt az intézkedések szigorával, vélhetően elsősorban az oltásokra helyezett hangsúllyal, s csak hatoda (17 százalék) kívánta a nagyobb fegyelem elrendelését. A kormány tehát a vele szimpatizálók és kritikusok igényeit is kielégítette lépéseivel. Az átoltottság növelése és a maszkhasználat szigorítása egyszerre lesz érvényes - emlékeztetnek.