Belföld

Növelni kellene az átoltottságot

MTA: Felelős állampolgári magatartás hiányában hiábavaló minden intézkedés, erőfeszítés, pénzráfordítás. Jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége a vakcináktól elzárkózó emberek meggyőzése

A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság hatvanszázalékos átoltottságát. Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására – közölte állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége.

Növelni kellene az átoltottságot
Igazolás az emlékeztető oltásról a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban
Fotó: MTI/Balázs Attila

Hozzátették: az egészségügyi ellátórendszer minden jelentkező számára biztosítja a vakcinákat, az oltási hajlandóság azonban elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal, a kistelepülésekre irányított oltóbuszokkal vagy az idősek és hátrányos helyzetűek számára szervezett oltási akciókkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában. Márpedig az akadémikusok szerint ugrásszerűen kellene növelni a lakosság átoltottsági arányát, hiszen az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet. Leszögezték: a legfontosabb védelmet az oltást biztosítja, ezért erőteljesen ösztönözni kell a felvételét – bár konkrét tanáccsal nem szolgáltak az ösztönzés mikéntjére nézve.

Kitértek arra is, hogy a szakemberek jelzései alapján az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni a negyedik hullám alatt. „Felelős állampolgári magatartás hiányában hiábavaló minden intézkedés, erőfeszítés, pénzráfordítás. Jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése. Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot. Amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét!” – írta a testület.

Felelőtlen és veszélyes állításnak nevezte az MTA, miszerint a delta variáns ellen nem véd az oltás és az orrot és szájat eltakaró maszk. Egyúttal arra kértek mindenkit, vegyék ki a részüket az oltások felvételére és az orrot és szájat eltakaró maszk használatára buzdító tevékenységből. „Életet ment, aki az óvintézkedéseket betartja és ennek szükségességéről a környezetét is meggyőzi” – hangsúlyozták.

Több mint százan lélegeztetőgépen
 

Huszonnyolc beteg meghalt, és újabb 2046 állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte hétvégi összesítőjében a Koronavirus.gov.hu tegnap, hozzáfűzve, eddig 5 909 819 embert oltottak be, közülük 5 679 589-en a második, 898 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. Az aktív fertőzöttek száma 10 143, kórházban 715 főt ápolnak, közülük százkilencen vannak lélegeztetőgépen.

Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak arról beszélt, a cég munkavállalói köré­ben végzett vizsgálat eredményei alapján vakcinafajtától függetlenül nagyjából három hónap alatt harmadára esik az antitestek száma. A Moderna- és a Pfizer-vakcinákkal oltottaknak a legmagasabb az ellenanyagszintjük, míg a Sinopharmmal oltottaknak a legalacsonyabb, azonban náluk a harmadik adag felvétele után hatalmas mértékben nő az ellenanyagszint.
(KK)

Kapcsolódó írásaink