Belföld
Unicummal jó Karácsonynak Gyurcsány
Csak a hatalom megszerzésének lehetősége motiválja a baloldali miniszterelnök-jelölteket

Vasárnap még külön-külön tartott toborzógyűlést az ellenzéki előválasztáson a Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára mögött messze leszakadva második és harmadik helyen végző Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. A csinnadratta azonban csak a baloldali színjáték része volt, hiszen hétfőn Karácsony a főpolgármesteri hivatal helyett Hódmezővásárhely felé vette az irányt, hogy alkudozni kezdjen az alföldi polgármesterrel a javára történő visszalépés áráról.
Ezúttal nem füstös szobák mélyén, hanem egy étteremben indult az egyezkedés, így az étkezés előtt aperitifként előkerülhetett Karácsony kedvenc itala, az Unicum. Bár a vasárnapi gyűlésén Karácsony már úgy emlékezett, hogy „2014-ben többek között én voltam, aki követelte azt, hogy az akkori baloldali pártok ne hagyják ki a Demokratikus Koalíciót az ellenzéki összefogásból”, a valóságban hét évvel ezelőtt azt állította (amikor megkérdezték, nem tartja-e kudarcnak, hogy Gyurcsány és Fodor is ott van a korszakváltást hirdető Együtt–PM-mel közös listán): „Nem tagadom, néhány Unicumot meg kellett innom ma, hogy elviseljem a helyzetet, nem szeretem, hogy így alakult, de ez van.” Két esztendővel ezelőtt az is kiderült, hogy akár nyolc Unicum is lecsúszhat ilyenkor Karácsony torkán, legalábbis a politikus tippjátéka szerint ez is megtörténhet.
Néhány Unicum biztosan nem ártott az alkudozás megkezdése előtt Karácsonynak, hiszen Márki-Zay vasárnap kijelentette: „Az ellenzék még nem tudott hiteles miniszterelnök-jelöltet és programot felmutatni.” Azaz a hódmezővásárhelyi alkusz sem magát, sem riválisát nem tartja alkalmas jelöltnek, viszont egy interjúban Karácsonyról kifejezetten lesújtó képet festett: „A pártok által készített kutatásokból is látszik, hogy az elutasítottságom feleakkora, mint Gergőé.”
Mint fogalmazott: „Az én szavazóim, ha visszalépek a javára, rá adják a voksukat, vagy részben távol maradnak, de nem fognak Dobrevre szavazni. Gergő szavazóiról ezt nem mondhatjuk el. Én tehát esélyesebb vagyok Orbán Viktorral szemben, Gergő viszont esélyesebbnek látszik Dobrev Klárával szemben.”
Az egyezkedés részleteiről kevés szivárgott ki, de az egyértelmű, hogy Márki-Zay füle mellett nem mentek el Puzsér Róbert szavai, aki közösségi oldalán intette a „nagypolitikában” még kevésbé jártas alföldi politikust, hogy ne dőljön be Karácsony ígéreteinek: „Kérlek, ne hallgass a betegesen hazudozó Karácsony Gergely cukrozott mézbe mártott ígéreteire.”
A bő négyórás egyeztetés után együtt álltak ki a sajtó elé, ahol hangzatos ígéreteket tettek, többek között a sokat szidott Orbán-kormány legjelentősebb intézkedéseinek megtartásáról, ám azt még nem döntötték el, ki lépjen vissza a másik javára, azaz ki legyen kettejük közül a miniszterelnök-jelölt és ki a helyettese.
Már amennyiben egy ilyen egyezményt Gyurcsány jóváhagy, hiszen jobbkezén, Molnár Csabán keresztül már megüzente, hogy nélküle nem lehet leosztani előre a lapokat. Mivel a Parlamentben is neki lehet majd a legtöbb képviselője a választások után, a DK-vezér szava perdöntő lesz, és aki másként gondolja – mint tette azt 2018-ban Botka László –, az azóta súlytalanná váló szegedi szocialista politikust követve a süllyesztőbe jut. Márki-Zay előtt pedig ott az intő jel, Jakab Péter, mert ahogy fogalmazott: „Rendesen tönkre vágta most a Jobbikot, a személyes eredménye is ezt mutatja.”
Törvényt sérthet a kutatás
A Publicus Intézet október 1-jén és 2-án 3500 fő előválasztáson résztvevő szavazó megkérdezésével a Gyurcsány-show főszereplőiről végzett kutatást, amely a Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke által korábban felvetett aggályokat erősítette meg. A hivatalvezető szerint ugyanis a személyes információkat gyűjtőnek az adatkezelési célok között fel kellene tüntetnie ezt a tevékenységet is, ám erre utaló tájékoztatást nem találtunk. Az ügyben megkerestük az adatokat kezelő Ahangot, ám kérdéseinkre lapzártánkig válaszokat nem kaptunk.
(SNZs)