Belföld

Nemzetközi brigádok Magyarországon

Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója háromrészes elemzésének befejező része a külföldi befolyásszerzés nemállami eszközeit, hazai képviselőit és fórumait mutatja be.

Nemzetközi brigádok Magyarországon
Cseh Katalin és Guy Verhofstadt
Fotó: MH/Katona László

Az elmúlt években egyre élesebbé vált a feltűnően külföldi érdekeket szolgáló ellenzék, valamint a nemzeti kormány közötti konfliktus. A baloldal történelmi okokból kifolyólag immár száz éve képvisel nemzetközi programot, őmellé társultak a nemzeti törekvésüket feladó valamikori rendszerellenes pártok s megerősíti szövetségüket több olyan párt, amelyek nyíltan vállalják, hogy nem többek egy európai/transzatlanti progresszív–kozmopolita misszió hazai képviselőinél. Napirendjük meghatározásában segítségükre van a nemkormányzati szervezetek tucatja, tematikájukat egy egész intézményhálózat dolgozza ki, hangjukat pedig felerősíti a kormánykritikus média. Utóbbi háromban az a közös, hogy egyaránt külföldről finanszírozzák őket.

Külországok belügyekbe való beavatkozása döntően háromféleképpen történhet.

  1. Direkt állami módon, vagyis politikai befolyásszerzéssel (például pártok működtetésével egy másik állam területén), katonailag, diplomáciai csatornákon keresztül és a gazdasági nyomásgyakorlás eszközeivel (árutilalom, bojkott, szankciók).
  2. A nemzetközi testületek államközi fórumai segítségével (EU, IMF, ENSZ, Világbank, WTO).
  3. Valamint olyan közvetett eszközökkel, amelyekkel kevésbé látható módon, lassabban, de hatékonyabban lehet befolyást szerezni.

Ilyen indirekt befolyásszerző eszköz lehet a kívülről finanszírozott média, a nemkormányzati szervezetek hálózata és a civil társadalom terrénumán működtetett fedőszervezetek sora. A 21. században elterjedt 4. generációs hadviselés lényege a hadviselő felek közötti aszimmetria, a nemlineáris harcvezetés, valamint a katonai mellett a gazdasági, politikai, társadalmi, valamint a kommunikációs és pszichológiai dimenziók használata.

A 2010-es években megjelent hibrid hadviselés ennek a része. Itt a hadviselés már döntően civil eszközökkel folyik, melyek közül a legfontosabb az információs tér, a kommunikációs felületek és a kulturális szféra befolyásolása. Földi László titkosszolgálati szakértő, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója a hibrid műveleteket titkosszolgálati hátterűnek tartja, amelyben egyaránt azonosítja fedetten dolgozó állami szolgálatok operatív munkáját, kiszervezett „civil” szervezetek befolyásgyakorlását, a médián és a közösségi felületeken keresztül érvényesített információs hadviselést és a „színes forradalmak” eszköztárába tartozó nagy hármast (dezinformáció, provokáció, szubverzió).

Ezek összességét „kiterjesztett hibrid harcmodornak” nevezi; amiről pedig titkosszolgálati eszközökkel folytatott hibrid hadviselés címszó alatt ír, annak tökéletes példája éppen a Pegasus-művelet volt. Éppen az előbbiekkel kapcsolatban kell feltennünk a kérdést, hogy kifejtett hatásában mi a különbség egy állami hírszerző és egy civil oknyomozó között, a közérdekű adatigénylés és az ipari kémkedés mennyiben különbözik egymástól, avagy mennyi eltérés tapasztalható egy nemzetközi NGO és egy nagykövetség információs hatalma között? A belügyekbe való beavatkozás eszközei közé sorolt három módszer közül mindegyik megjelenik a Magyarország elleni külföldi beavatkozások kapcsán. Az újdonság az, hogy ezek már nem választhatók el egymástól olyan élesen, mint ahogy azt a 20. században megszoktuk.

A 21. század első két évtizedének tanulsága szerint az állami eszközöket nemállami köntösbe öltöztetik, a nemzetközi fórumokat hegemón államok bábjátékára használják, miközben egyes középhatalmak erejét is meghaladják azon szerveződéseké, melyek csúcsai csak tőkealapok, globális alapítványok és „filantrópi szervezetek” révén látszanak ki. Direkt és indirekt állami befolyás Eközben persze a közvetlen állami beavatkozás sem ment ki a divatból. Marc Dillard, az amerikai nagykövetség ügyvivője például azt mondja hivataláról, hogy „munkánk része segíteni Magyarországnak megérteni, hogy fel legyen készülve, milyen kockázatot rejt magában, ha Kínával vagy kínai entitásokkal üzletel”.

Az elmondottakból jól látható, hogy a baráti aggodalom kifejezése és a ravaszul megfogalmazott fenyegetés között mennyire elmosódik a határ. A mondat azokra a kínai–magyar (esetenként még csak tárgyalás alatt álló) gazdasági projektekre vonatkozott, mint a Fudan Egyetem budapesti kampusza, a Belgrád– Budapest-vasútvonal építése és egy kínai beruházási hitel folyósítása. Milyen érdekes, hogy a hazai ellenzéki pártok külpolitikai programja mennyire összhangban van ezzel! Az elmúlt két évben egységesülő magyarországi ellenzéki pártok témáikat, törekvéseiket és kapcsolatrendszerüket tekintve mintha egyetlen nemzetközi párttá váltak volna, sőt olykor egyenesen „a külföld szolgálatában álló pártként” (Antonio Gramsci) tevékenykednek. A Pegasus-művelet szintén nem mentes a külhatalmak indirekt érdekérvényesítésétől.

A Pegasus-ügy kirobbantása előtt mindössze négy nappal Angela Merkel akkori német kancellár és Joe Biden amerikai elnök aláírta az úgynevezett Washingtoni Deklarációt, amely névleg a két ország közötti még szorosabb együttműködésről, a világkereskedelem szabadságának fenntartásáról és a demokrácia védelméről szól, valójában azonban az Északi Áramlat 2 gázvezetékhez való (utólagos) amerikai jóváhagyást és cserébe Washington Moszkva és Peking elleni támadásának berlini támogatását rögzíti. Érdekesmód a német–amerikai megállapodás kiterjed arra is, hogy „az államoknak meg kell védeniük állampolgáraik jogait, nem hagyhatjuk, hogy a megfigyelésre alkalmas technológiák terjedése korlátozza az emberi jogok érvényesülését”.

Az egyezmény aláírása után négy nappal indult el a Pegasus-művelet. A médián keresztüli hadviselést idehaza ellátó Telex, a Pegasus-művelet ügygazdája, ráadásul kiváló amerikai kapcsolatokkal is rendelkezik! Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Biden-adminisztráció külügyminisztere, Anthony Blinken nekik adott először interjút a magyar sajtóban, mégpedig egy olyan zártkörű, nyolcfős on-line háttérbeszélgetés keretei között, melyben a főszerkesztő, Munk Veronika vett részt. Itt elhangzott: „Komolyan aggódunk a magyarországi médiahelyzet hanyatlása miatt, aggodalmunkat osztják a sajtószabadság nemzetközi szószólói és számos magyar ember is. […] A demokrácia szövetét a független hangok és független vélemények sokfélesége adja. Határozottan sürgetnénk a magyar kormányt, hogy biztosítson nyitott médiakörnyezetet.” (Blinken édesapja egyébként a Horn-kormány alatt az USA magyarországi nagykövete volt és kitűnő viszonyt ápol Soros Györggyel.)

A másik társszerkesztő, Dull Szabolcs inkább német kapcsolatokkal rendelkezik. Emlékezetes: elbocsátása után az Európa Tanács emberi jogi biztosától vehette át az M100 nevű médiadíjat, mindössze egy héttel azután, hogy Munk Veronika és a Mérték Médiaelemző Központ vezetőjének társaságában megbeszélést folytatott magával a német külügyminiszterrel. Némi amerikai hírszerzési nexusra utal az a tény is, hogy a 2016-os Panama-iratszivárogtatás ügygazdája, a Süddeutsche Zeitung hazai partnere már ekkoriban is a Direkt36 volt, amelyek most a Pegasus-műveletben működtek együtt. A tengernyi irat akkori feldolgozását a washingtoni székhelyű International Consortium of Investigative Journalists segítette technológiailag, amely szintén partnerkapcsolatban áll a Direkt36-tal és jelentős Sorostámogatásból működik. De feltűnő a kanadai kapcsolat is: egyesek születésük helyszínét (Cseh Katalin), életük egy részének színhelyét (Márky-Zay Péter) vagy publikációs lehetőségüket (Dorosz Dávid), mások férjüket és NGO-kapcsolatrendszerüket (Szabó Tímea) köszönhetik az országnak, de a Közép-európai Egyetem (CEU) rektora is a Kanadai Liberális Párt éléről érkezett Budapestre (Michael Ignatieff).

A teljes elemzést itt olvashatja. 

Kapcsolódó írásaink