Belföld

Testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség Jakab Péter emberei ellen

Hivatalosan is megindult a rendőrségi eljárás testi sértés miatt Jakab Péter testőre és sofőrje ellen, akik még szeptember elején, egy kampányrendezvényen bántalmaztak egy kutyáját sétáltató férfit. Ugyanakkor az áldozat ellen indított szabálysértési ügyet felfüggesztették. Öt tanú állítja egybehangzóan, hogy Jakab emberei kezdték a provokációt, és a pártelnök sofőrje ütött először.

Testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség Jakab Péter emberei ellen
Szeptember másodikán, Hajdúhadházon, egy kampányrendezvényen Jakab Péter testőre és sofőrje rátámadt egy kutyát sétáltató férfira
Fotó: Videa

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Jakab Péter testőre fojtófogással vitte le a földre a kezében pórázt tartó férfit, most azonban arra is fény derült a meghallgatott tanúknak köszönhetően, hogy Jakab sofőrje volt az, aki először ütött.

A Ripost úgy értesült, hogy a sofőr szemből támadt rá a férfira, és nyomban ütlegelni is kezdte. Ezután jelent meg a testőr, aki hátulról fojtófogást alkalmazva vitte földre áldozatát. A rendőrségen mindkettőjük ellen testi sértés és garázdaság miatt indult eljárás.

A rendőrség egy további férfit keres még, róla öt tanú állítja, hogy életveszélyesen megfenyegette a kutyasétáltatót, azt mondta neki, hogy később megtalálják és elkapják. A lap úgy tudja, ő is Jakab Péter egyik biztonsági embere, aki a fojtogató testőrrel együtt, egy autóval járt Jakab rendezvényeire és ma is árnyékként követi a Jobbik bukott pártelnökét.

A jövő héten a rendőrség szakértőt is kirendel az ügyben, ő a testi sértés súlyosságát fogja vizsgálni és azt, hogy a fojtogatás után maradt-e maradandó károsodás.

A testi sértés büntetési tétele, attól függően, hogy az okozott sérülés 8 napon belül vagy 8 napon túl gyógyul, 2 és 3 év közötti szabadságvesztéssel sújtható. Amennyiben azonban a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz, már 2-8 év a büntetési tétel.

Jakab Péteréknek mindössze három tanújuk van, ketten közülük azonban érintettek is az ügyben, hiszen ellenük is eljárás indult.

Kapcsolódó írásaink