Kultúra

A Lakitelek Népfőiskola első szakmai képzése a MOME közreműködésével zajlik

Moholy-Nagy László életének és munkásságának magyarországi, illetve nemzetközi vonatkozásait is bemutató Innováció Kollégiumot szerveznek a Lakitelek Népfőiskolán - a jelentkezéseket szeptember 15-éig várják.

A Lakitelek Népfőiskola első szakmai képzése a MOME közreműködésével zajlik
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány elnöke
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója elmondta: a kollégiumban résztvevők válaszokat keresnek majd arra, hogy a művészetek és a különféle tudományterületek, technikai újítások, hogyan tudják együttesen jobbá tenni környezetünket, életkörülményeinket.

A kollégiumba 18 és 35 év közötti felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók, valamint fiatal képző-, és iparművészek, fotográfusok, írók, építészek, kulturális és média szakemberek, pedagógusok, közösségszervezők és a technikai újítások iránt érdeklődők jelentkezését várják.

Kiemelte: az egyes témaköröket a jelentkezők szeptembertől negyedévente, összesen nyolc alkalommal egy-egy bentlakásos hétvégén előadások, szemináriumok, tanulmányutak, műhelylátogatások és szabadegyetemek keretében dolgozzák fel.

Az első szakmai képzés a Lakitelek Népfőiskolán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közreműködésével szeptember 24. és 26. között zajlik majd. A támogatóknak köszönhetően a szállás, az étkezés és az egyes előadások, foglalkozások térítésmentesek, a részvételhez alkalmanként mindössze ötezer forint összegű regisztrációs díj megfizetése szükséges.

További részletek olvashatóak, és a jelentkezési lap letölthető a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról, a nepfolakitelek.hu oldalról.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom