Belföld

Sterbenz Tamás lesz a Testnevelési Egyetem új rektora

Mocsai Lajost követően az eddigi általános rektorhelyettes, Sterbenz Tamás lesz a Testnevelési Egyetem (TE) új rektora.

Sterbenz Tamás lesz a Testnevelési Egyetem új rektora
Sterbenz Tamás a Testnevelési Egyetemen 2014 óta tölt be vezetői pozíciót, eddig általános rektorhelyettesként és a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet igazgatójaként is tevékenykedett
Fotó: tf.hu

A TE beszámolója szerint a szerdai szenátusi ülésen a jelöltek meghallgatása után a tagok javasolták a posztra az 53 éves szakembert, akinek jelölését a kuratórium csütörtökön egyhangúlag elfogadta, így őt terjeszti fel a köztársasági elnök számára az egyetem rektorának.

A soproni születésű Sterbenz Tamás matematika tanár, szakedző végzettségű, közgazdaságtudományi doktor, sportolóként pedig válogatott kosárlabdázó volt. Később a női válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, majd a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkáraként dolgozott 2007 és 2013 között.

A Testnevelési Egyetemen 2014 óta tölt be vezetői pozíciót, eddig általános rektorhelyettesként és a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet igazgatójaként is tevékenykedett.

Kapcsolódó írásaink