Belföld
Ötszáz beoltott emberből legfeljebb egy betegszik meg

Magyország eddig 78 embert, tíz családot menekített ki a tálibok által megszállt Afganisztánból, és helyezett el biztonságos helyen - mondta Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka szombaton, a kormányinfón.
Tájékoztása szerint Kabulhoz közel létrehoztak egy előretolt műveleti bázist, ide szállítják első lépésben a kimenekítetteket.
Ruszin-Szendi Romulusz megjegyezte, a kimenekítési művelet nincs időhöz kötve, addig tart, amíg az indokolt. A parancsnok elmondta, hogy eddig 23 férfit, 25 nőt és 30 gyereket helyeztek el biztonságos helyen.

A honvédség parancsnoka kifejtette, Magyarország felállított egy speciális kimenekítési osztagot, amely 20 órán belül indulásra kész volt.
Ruszin-Szendi Romulusz mindenkit arra kért, ne kezdjen el az interneten kutakodni, hol vannak a magyar katonák, mert azzal veszélyezteti a művelet és a katonák biztonságát is.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztatón hangsúlyozta, a kormány pénteki ülésén tárgyalt az Afganisztánban kialakult helyzetről, és fő célként tűzte ki, hogy minden ott tartózkodó magyar állampolgárt haza tudjanak hozni.

A miniszter összességében kudarcosnak nevezte az afganisztáni szövetséges katonai szerepvállalást, mivel a helyi hadsereg a kiképzésükre elköltött jelentős források ellenére sem tudta magát tartani egy napig sem a tálibokkal szemben.
Gulyás Gergely elmondta, Magyarország 20 évvel ezelőtt amerikai kérésre ment be Afganisztánba és most is amerikai döntésnek megfelelően hagyta el az országot, ahol teljesen kaotikus és rendezetlen állapotok uralkodnak.
Kiemelte, nincs világos forgatókönyve a kivonulás utáni helyzetnek, az ellenőrzést már most a tálibok gyakorolják az országban, a szövetségesek ereje a „kabuli reptér többé-kevésbé megvalósuló biztosítására terjed ki”.

A miniszter elmondta, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak és szövetségeseinek értékelnie kell mindazt, ami történt.
Gulyás Gergely - újságírói kérdésre értékelve a helyi hadsereg összeomlását - azt mondta: több oka lehet annak, hogy az a több tízezer ember, akiknek az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei fizetést adtak, semmilyen védelmet nem biztosított. Az egyik lehetséges ok, hogy a helyben biztosított katonai fizetések nem a címzettekhez kerültek, a másik, hogy az Egyesült Államok alapvetően rosszul mérte fel az újonnan felállított hadsereg viszonyát a tálibokhoz.
Jelentős migrációs hullám jöhet
Szintén kérdésre beszélt arról, Európában jelentős migrációs hullámra számítanak a válság miatt, ugyanakkor az Európai Unió tagországai - a német kancellárt is beleértve - teljesen egységesen azt mondják, hogy a 2015-ös migrációs hullám nem ismétlődhet meg, ehhez pedig az Afganisztán közeli országok támogatására van szükség.
Megjegyezte: a kvóta ötlete is felmerült, de Magyarország egyértelművé tette, hogy semmilyen uniós kvóta szerint nem hajlandó senkit befogadni.

A minisztert kérték, hogy értékelje Bencsik András újságíró mondatait, aki a tálibokat az 56-os magyar forradalmárokhoz hasonlította. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: a „forradalom nagyszerűsége semmi mással össze nem hasonlítható, ezért az összehasonlítás nem állja meg a helyét”. Ugyanakkor látni kell - tette hozzá, az afgán konfliktus látványos példája, hogy a „demokráciaexportra törekvő amerikai külpolitika csődöt mondott, kudarcot vallott”.
Gulyás Gergely elmondta azt is, elsősorban a magyarokat mentik ki Afganisztánból, de ha egy odaküldött magyar gépen marad szabad hely, akkor szövetségeseket is elhoznak, akik utána hazatérnek.
Emellett a menekítendők között vannak a tolmácsok és azok, akik a magyar missziót évek óta segítették, de ez egy szűk kör, „nem ezres létszámra kell gondolni” - tette hozzá Gulyás Gergely.
A negyedik hullám Magyarországra is megérkezik
A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, továbbra is az oltás a vírus elleni egyetlen hatékony védekezési eszköz, ezért mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát.
Minden vakcina egyforma védettséget biztosít, akiket pedig nem oltanak be, azok nagy valószínűséggel meg fognak betegedni, míg azoknál, akik felveszik a vakcinát, az 5,5 millió eddigi oltott alapján a megbetegedés esélye 0,2 százalék, és akkor is lényegesen enyhébb lefolyás mellett - közölte.
Az országot nem kell lezárni, a kormánynak nincs ilyen szándéka, emellett az oktatásban és a munkahelyeken sincs szükség korlátozásokra - mondta a miniszter.
Gulyás Gergely kifejtette, az Európai Unión belül egyértelműen Közép-Európában, azon belül is Magyarországon a legkedvezőbb a járványhelyzet.
Minden vakcina életet ment
Gulyás aláhúzta, nincs különbség a különböző vakcinák hatásossága között. A megbetegedés esélye a Moderna oltásánál 0,08 százalék, a Pfizernél 0,19 százalék, a Szputnyiknál 0,11 százalék, a Sinopharmnál 0,3 százalék, az AstraZenecánál 0,16 százalék, a Jansennél pedig 0,03 százalék - sorolta.

Ötszáz beoltott emberből legfeljebb egy betegszik meg - emelte ki.
A miniszter különösen a legveszélyeztetettebb idős emberek figyelmét hívta fel arra, hogy oltás nélkül az életüket kockáztatják.
A kormány ezért úgy döntött, mindenkit megkeres, aki 65 év felett van és nem oltatta be magát, továbbá a rezidensek mellett a hatodéves orvostanhallgatóknak is lehetővé tették, hogy oltsanak.
Hangsúlyozta, csaknem 8 millió vakcina áll rendelkezésre a harmadik oltáshoz, ezért aki úgy gondolja - és a jogszabályi feltételeknek megfelel -, az minden további nélkül, bárhol megkaphatja az újabb dózist.
Gulyás Gergely közölte, eddig 185 ezren vették fel a harmadik oltást.
A fiatalok oltása is folytatódik, az iskolákban a 12-18 év közötti korosztályt augusztus 30-31-én és szeptember 2-3-án oltják, ami mellett rendes időpontfoglalással is fel lehet venni a vakcinát - mondta.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott, annak kell természetesnek lennie, ha valaki beoltatja magát.
Elmondta, az ország többsége beoltatta magát, 5,7 millió ember már megkapta az első oltást, 5,5 millióan pedig mindkettőt, ezért az ország viszonylagos nyugalomban várhatja a negyedik hullámot.
Szentkirályi Alexandra elmondta, a kormány ősszel újabb oltásnépszerűsítő kampányt indít neves közéleti szereplőkkel, orvosokkal és akadémikusokkal, hogy elérje, mindenki tekintse természetesnek, követendő példának az oltások beadatását.

A kampány célja annak elérése, hogy mindenki legalább még egy embert meggyőzzön az oltás beadásáról - fogalmazott a kormányszóvivő, aki hozzátette, a kabinet „nagy erőkkel” tervezi folytatni az oltást.
Valósággá válhat az adóvisszatérítés
Gulyás Gergely beszélt arról is: Európában Magyarországon volt a harmadik legmagasabb, 17,9 százalékos - kiigazítva 17,7 százalékos - a negyedéves gazdasági növekedés.
Hozzátette: Svédország, Lengyelország és Románia után Magyarország a negyedik olyan ország az Európai Unióban, ahol a gazdaság teljesítménye elérte a járvány előtti szintet.
Ebből az elemzők által sem várt sikerből következik, hogy a negyedéves adatok alapján úgy tűnik, „valósággá válhat” az 5,5 százalékos gazdasági növekedés esetére ígért családi adóvisszatérítés.
Megjegyezte: ez a vállalás nem csekély, hiszen a kormány akkor téríti vissza a családok személyi jövedelemadóját, ha olyan gazdasági növekedést sikerül az idei évben elérni, amit a rendszerváltozás óta soha egyetlen egy évben sem.
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémium is várható - közölte a miniszter. A szabályozás értelmében legfeljebb 80 000 forint nyugdíjig a nyugdíj egynegyedét kell szorozni a 3,5 százalék fölötti gazdasági növekedési számmal, 7,5 százalékos plafon mellett.
A mostani várakozások szerint 6 százalék feletti lesz az idei gazdasági növekedés - tette hozzá.
Előnyös a tagság
A miniszter a tájékoztatón hangsúlyozta, nem érdemes az uniós tagságról megjelent sajtóhírekkel foglalkozni, hiszen sok ország kilépéséről jelentek már meg alaptalan híresztelések. A kormány továbbra is úgy véli, hogy Magyarország számára előnyös az EU-tagság - tette hozzá.
Az Oroszország elleni uniós szankciókat ugyanakkor eredménytelennek és a magyar gazdaság számára különösen károsnak nevezte. A kormány kezdettől fogva kiállt Ukrajna területi integritása mellett, de Magyarország érdeke az, hogy ne alakuljon ki újabb hidegháborús helyzet - fűzte hozzá.
Gyurcsánnyal nincs jogállamiság
Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a kormány győzelemre készül 2022-ben, ezért nem igaz az sem, hogy a választási vereségtől tartva döntött koncessziós eljárásokról.
A börtönnel fenyegető ellenzéki kijelentések jogállami körülmények között nem értelmezhetők, de Gyurcsány Ferenc kormányfői tevékenységét ismerve nem meglepők - fogalmazott.
A miniszter üdvözölte, hogy az augusztus 20-i ünnepségeket soha nem látott érdeklődés kísérte, a szállás- és vendéglátóhelyek bevételei pedig sokszorosan meghaladták a programok költségeit.
Az ünnepség egyes elemeit kifogásoló megjegyzésekre nem kívánt reagálni, de szórakoztatónak nevezte, hogy a pride-felvonuláson résztvevők minősítették giccsparádénak az állami rendezvényt.