Belföld

Bővülő, szépülő Erzsébet-táborok

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a szülőföld szeretetének erősítésére hívta fel a figyelmet

Hősök napi rendezvényt tartottak a hagyományoknak megfelelően szerdán a fonyódligeti Erzsébet-táborban, amelyen részt vett Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. A kormánypárti politikus lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy öröm látni a megújult tábort élvező gyermekeket.

Bővülő, szépülő Erzsébet-táborok
Simicskó István elégedetten figyelhette, hogy a Honvédelmi Sportszövetség eszközeit lelkesen gyötörték a tábor lakói
Fotó: MH/Purger Tamás

„A zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborban a nyár folyamán összesen harmincezer gyerek pihenhet, akiknek a tartalmas időtöltését kiváló pedagógusok segítik” – mondta Simicskó István, majd hozzátette, hogy a Honvédelmi Sportszövetség küldetése a szülőföld szeretetének erősítése a gyermekekben, akik akár olyan hivatást is megszerethetnek a bemutatók eredményeként, amelyen keresztül később a legtöbbet tehetik a hazáért.

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy az ország jövőjét a gyermekek jelentik, ezért a nevelésük nagy felelősség, és a nyári vakáció kiváló lehetőség, hogy a pihenés mellett tartalmas szórakozást, sportolást biztosítsanak számukra, az egyre jobban fejlődő Erzsébet-táborok pedig megfelelő helyszínt nyújtanak ehhez.

A fonyódligeti Erzsébet-táborban az állami forrásból finanszírozott fejlesztés révén idénre megújultak a tábor közösségi terei, központi épülete, a táborozók elhelyezésére szolgáló faépületek helyén speci­á­lis, télen-nyáron használható, az időjárás viszontagságainak is ellenálló acélvázas, tűzálló sátrak épültek, a sportolásra szolgáló területen strandröplabda- és egyebek mellett strandfocipályát hoztak létre.

Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a 800 férőhelyes fonyódligeti létesítmény idén augusztusban nyitotta meg újra a kapuit egy 4,8 milliárd forintos felújítás után. „Az Erzsébet-táborokban, az osztálykirándulások, az Erzsébet-karácsony és a családi hétvégék alkalmával idén több mint százötvenezer gyermeknek tudnak valamilyen programlehetőséget nyújtani, a táborhelyek növekedésével ez a szám a következő években az évi kétszázezret is elérheti” – közölte Hornyák Tibor.

Kapcsolódó írásaink

Kultúra az Erzsébet-táborban

ĀA táborok programjai öt alappillér köré szerveződnek: ezek a tudomány, a sport, a magyarság és honismeret, a kultúra és a kereszténység,