Belföld

Márki-Zay egyre vállalhatatlanabb

Bár Márki-Zay Péter látványosnak szánt módon támadta baloldali vetélytársait, a Nézőpont Intézet vezetője szerint semmi esélye arra, hogy a baloldali összefogás kormányfőjelöltje legyen.

Márki-Zay egyre vállalhatatlanabb
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
Fotó: Facebook

Mráz Ágoston Sámuel szerint Márki-Zay Péternek semmi esélye ebben a küzdelemben.

A hódmezővásárhelyi politikusról mint bukott miniszterelnök-jelöltről beszélhetünk, akit a közvélemény-kutatók már nem mérnek, és az ellenzéki pártok egyike sem jelölte miniszterelnök-jelöltnek.

Szavai szerint a Márki-Zay által alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom teljesen eltűnt jelöltállító szervezetként, márpedig egy pártnak vagy mozgalomnak éppen ez lenne célja. A hódmezővásárhelyi polgármestert a korábban nyilvánosságra került botrányai és politikai bakijai egyre inkább vállalhatatlanná teszik.

Amellett, hogy megbukott miniszterelnök-jelöltként, általánosságban véve politikusként is folyamatosan fogy körülötte a levegő – fogalmazott az elemző. Mint mondta, Márki-Zay különböző, feltűnést keltő nyilatkozataival – például a választási párt ötletével – azért igyekszik páva módjára nagyobbnak látszani, hogy a tárgyalóasztalhoz engedjék. – Bár lehet, hogy azt ki tudja lobbizni, hogy a szivárványkoalíció nem indít nála erősebb jelöltet a hódmezővásárhelyi körzetben az előválasztáson, ám ott a baloldalnak eleve nem sok esélye van mandátumot szerezni 2022-ben. Lázár János (Fidesz) meglehetősen népszerű, és 2018-ban is két hónappal a fideszes polgármester veresége után meggyőző fölénnyel nyert a választókerületében – fejtette ki Mráz Ágoston Sámuel. Hozzátette: az is kérdés, hogy Gyurcsányék felveszik-e egyáltalán az országos közös listára Márki-Zayt, mivel közismerten összeférhetetlen típus, a politikai teljesítménye pedig meglehetősen szerény a verbális aktivitásához képest. Márpedig – folytatta – az országos lista első 30-40 helyéért elég sokan állnak sorban.

Ahogy Mráz Ágoston említette, a Márki-Zay Péter körül nyilvánosságra került botrányok sem segítik a civil politikus küzdelmét. Mint köztudott, az egyik ilyen ügy volt, amikor néhány éve egy egészen meghökkentő felvétel került elő Hódmezővásárhely hétgyermekes polgármesteréről. A politikus többek között arról beszélt egy helyi rádiónak, hogy a gyereknevelés során szükségét érzi a testi fenyítésnek is.

Szerinte a hazai szabályozás túl szigorú, sokkal inkább a kanadai mintát kellene követni, amelyből néhány részletet idézett is. Mint mondta, „a gyermeket semmilyen külsérelmi nyom nem érheti, nem lehet a fején ütni, nem maradhat nyoma, csak nyitott kézfejjel. Tehát nagyon pontosan, korrektül le van szabályozva, hogy miként lehet fenyíteni egy gyermeket. Ezt be is tartatják.” Hozzátette, viszonylag határozott szülő volt, a fegyelmet elvárta a gyerekektől, azzal együtt, hogy szerinte hét gyermek esetében ezt nem is lehet másképp. – Nekem az mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem – jelentette ki. Márki-Zay Partizánnak adott interjújából azonban kiderült, hogy ő a kanadai szabályozást sem tartotta be, hiszen mint mondta, megtörtént, hogy dühből is felpofozta már a gyermekét, amit azonban később megbánt.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely baloldali polgármestere
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely baloldali polgármestere
Fotó: MH

A baloldali politikus a testi fenyítésről alkotott nézetei mellett a felesége miatt is számos alkalommal magyarázkodásra szorult. Ismert, Márki-Zay Péter nejét, az otthonszülés egyik hazai élharcosaként is emlegetett Vincze Felíciát 2019 elején tanúként hallgatták ki egy csecsemő halála miatt indított büntetőügyben. Mint arról sok más portál beszámolt, a gyermek szülei a vádlottak padjára kerültek, mivel csecsemőkorú gyerekük azért halhatott meg, mert a szülők nem adták be neki a véralvadáshoz szükséges K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost.

Márki-Zayné Vincze Felícia vezette le a gyerek halálával végződő szülést.

A tárgyaláson a bírói kérdésekre adott válaszból egyértelműen kiderült: Márki-Zayné még arról sem tudott, hogy minden gyermek a megszületését követően kell, hogy kapjon K-vitamint. A per egyébként nemrégiben zárult le: a Budapest Környéki Törvényszék 2020. február 6-án a vádlottakat bűnösnek mondta ki gondatlan emberölésben; őket egy, illetve másfél év szabadságvesztésre ítélte, aminek végrehajtását két évre felfüggesztette. A döntést a fővárosi tábla idén nyáron helybenhagyta.

Márki-Zay Péter felesége egyébként más alkalommal is botrányba keveredett, amikor egy szintén otthon levezett szülést követően nem sírt fel és meghalt egy másik baba, akin a kiérkező mentők sem tudtak segíteni - írja az Origo.

Kapcsolódó írásaink