Belföld

Káoszba taszította a fővárost a baloldal zöld­polgármestere

Képriportunk azt mutatja be, hová juttatta Budapestet Karácsony Gergely, aki az LMP hétvégi kongresszusán is azt hangoztatta, céljuk élhető településeket, tiszta levegőt, egészséget, békét és nyugalmat biztosítani az embereknek

Még a baloldali választók többsége is negatívan ítéli meg Karácsony Gergelyt, ennek oka az lehet, hogy a Párbeszéd–MSZP–LMP miniszterelnök-jelöltje városvezetőként sem jeleskedik. Népszerűségét vélhetően nem emeli az sem, hogy egy német lapnak ismét bevándorlópártiságát bizonygatta, megjegyezve, erről nem fognak beszélni a kampányban.

Káoszba taszította a fővárost a baloldal zöld­polgármestere
Fotó: MH/Katona László

Karácsony Gergely főpolgármester elutasítottsága nagyobb, mint a baloldali összefogásé – állapította meg közvélemény-kutatása alapján a Századvég. A megkérdezettek több mint fele – 54 százaléka – kedvezőtlen véleményt fogalmazott meg a baloldali együttműködésről, ám Karácsony Gergelyhez még ennél is bizalmatlanabbul viszonyulnak: a válaszadók 57 százaléka nyilatkozott negatívan a Párbeszéd kormányfői ambíciókat dédelgető társelnökéről.

Káoszba taszította a fővárost a baloldal zöldpolgármestere
Fotó: MH/Katona László

A Századvég szerint a jelenség hátterében feltételezhetően az áll, hogy Karácsony városvezetői teljesítménye nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a 2019-es önkormányzati választások kampányában tett ígéretek – például a tömegközlekedés ingyenessé tétele a 14 év alattiaknak, fűtéstámogatás az időseknek és a rászoruló családoknak vagy a hármas metró klimatizálása – nem valósultak meg, de a Budapesten rendszeressé vált forgalmi dugók és útlezárások, valamint a nyelvvizsgabotránya is szerepet játszhatott a főpolgármester népszerűségének csökkenésében.

Káoszba taszította a fővárost a baloldal zöldpolgármestere
Fotó: MH/Purger Tamás

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi főpolgármester a 2018-as országgyűlési választáson már kudarcot vallott miniszterelnök-jelöltként, így 2022-es győzelmi esélyeiben a baloldali választók okkal kételkedhetnek – jegyzik meg az elemzők. A kutatás rávilágított arra is, hogy a pártpreferenciájuk tekintetében bizonytalanoknál jelentős az MSZP–Párbeszéd–LMP kormányfőjelöltjének elutasítottsága: csupán 17 százalékuk kedveli a főpolgármestert, 51 százalékuk nem szimpatizál vele.

Káoszba taszította a fővárost a baloldal zöldpolgármestere
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Karácsony esélyeit bizonyára nem növeli az sem, hogy amikor a minap a német liberális Die Zeit újságírója megkérdezte tőle, a menekültek és a migránsok jogai valóban prioritást élveznek-e a baloldalon, azt válaszolta, a menedékkérők jogainak biztosítása erkölcsi kötelesség és a programjuk részét képezi. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt nem fogják feltenni semmilyen választási plakátra, mivel ezzel a témával nem nyerhetik meg a választást.

Káoszba taszította a fővárost a baloldal zöldpolgármestere
Fotó: MH/Papajcsik Péter

„Karácsony Gergely megerősítette: a baloldal továbbra is bevándorláspárti, de ezt el akarják hallgatni a választók elől”️ – reagált Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Rámutatott: „miközben a déli határon rekordokat dönt a határátlépési kísérletek száma, miközben illegális bevándorlók szervezetten támadják meg a magyarokat védő határőröket, a baloldal pajzsra emelt bajnoka fontosnak tartotta biztosítani a nyugati sajtót és szövetségeseit arról, hogy a baloldal továbbra is bevándorláspárti. Persze bátorságuk továbbra sincs ezt nyíltan felvállalni, elkotyogta, hogy inkább ezt nem reklámozzák.” Úgy látszik, semmi nem változik a baloldalon – állapította meg Hollik.

Káoszba taszította a fővárost a baloldal zöldpolgármestere
Káoszba taszította a fővárost a baloldal zöldpolgármestere
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Rétvári Bence KDNP-alelnök leszögezte: a baloldal alapprogramja a bevándorlás. Karácsony azt is elmondta, hogy a választóknak a kampányban nem fejti ki a valóság minden részét, és a bevándorláspártiságot igyekszik majd eltitkolni. Legalább már értjük, miért az a baloldal kampánydalának címe, hogy „döntsük le a falakat” – írta Facebook-oldalán Rétvári.

Mindenesetre a botrányos budapesti közállapotokat már csak a bevándorláspártiság következményei ronthatnák tovább.

Kapcsolódó írásaink