Belföld
Még több lezárás, még több dugó és káosz a fővárosban

A rekonstrukció ideje alatt a tér forgalmának korlátozása várhatóan 10-12 hétig tart majd.
A Rákóczi úton irányonként két forgalmi sáv járható, a Nagykörúton pedig irányonként egy forgalmi sávon haladhat a forgalom. Az autóbuszok elsőbbséget kapnak majd, ugyanis a felújítás miatt megszűnik a buszsáv a Rákóczi úton. A József körútról ideiglenesen az autóbuszok és a tehergépjárművek nem kanyarodhatnak jobbra a Rákóczi útra, csak a személyautók jobbra kanyarodása engedélyezett. A felújítási időszakra megszűnik a Belső-Erzsébetvárosi forgalomcsillapítás. Megszűnik továbbá a nagykörúti biciklisáv is, ezért érdemes más kerékpárutak után nézni.
A 4-es és a 6-os villamosok a felújítás alatt zavartalanul fognak közlekedni és a 99-es, valamint a 217E autóbuszok megállói is helyben maradnak, viszont terelt útvonalon fognak közlekedni - írja a lap.
Az első ütemben lezárják a tér belső részét, így tehát erre a részre, se autós, se gyalogos nem léphet be, a járókelők elől lezárják a szökőkutat is. A tér legfrekventáltabb helyeit a gyalogosok nem használhatják, azonban a terület többi részén a közlekedésük biztosított lesz, így a csomópont sarkain az aluljárón át vagy a mobilkerítésekkel kialakított gyalogos folyosón lehet átjutni.

A Keleti pályaudvar felé menő autóbuszokat gyalogosan az aluljáró felől, illetve a Népszínház utca és az Astoria irányából egy mobilkerítések által leválasztott gyalogos folyosón keresztül lehet megközelíteni. Fontos továbbá, hogy a Blaha Lujza tér MOL Bubi gyűjtőállomása nem üzemel, így a bringákat felvenni és leadni a Gyulai Pál utca – Rákóczi út gyűjtőállomáson lehet. A tér felújításával párhuzamosan zajlik a Corvin áruház felújítása is, így az zárva tart, azonban a másik áruház, az Europeum a felújítás ideje alatt is nyitva lesz - írja a Metropol.
A fővárosban az egyidejű felújítások és útfelbontások miatti dugók mellett az értelmezhetetlen útfestések és sávterelések is növelik a káoszt - írja a Ripost. Ahogy fogalmaznak: Útvesztő az egész Budapest, bármerre megyünk.
Másfél év késéssel végre elindult a Blaha Lujza tér felújítása - írta a Fidesz Budapest Facebook-oldal.
2019-ben Tarlós István kész kiviteli tervekkel és elfogadott költségvetéssel adta át a Blaha Lujza tér rekonstrukcióját Karácsony Gergelynek. A beruházás mögött kész tervek és ami a legfontosabb, mintegy négymilliárd forint pénzeszköz is a baloldali városvezetés rendelkezésére állt, amiből egymilliárd forintot a kormány biztosít - áll posztjukban.
Karácsony Gergely és csapata azonban a munkálatok megkezdése helyett „újragondolta” a projektet. A tér átalakítása végül a mai napon másfél év késéssel - több más, jelentős forgalmi fennakadást okozó fővárosi felújítással egyidőben - de jelentősen csökkentett műszaki tartalommal és kisebb költségvetéssel, végre elindul. Bár Karácsony kampányígéretei közül a részvételiség volt az egyik legfontosabb, a Blaha terveinek módosítása során nem történt társadalmi egyeztetés. Pedig lett volna miről, hiszen a projektből számos elemet töröltek és módosítottak a kivitelezési költségek 1,1 milliárd forintos emelkedése mellett - emelik ki.
Azonban örömmel láttuk, hogy a mi javaslatunk hatására a nyilvános illemhely végül visszakerült a felújítási tervekbe - tette hozzá a Fidesz a bejegyzésben.