Belföld

Tovább bővül a polgárőrség finanszírozása

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a polgárőrség küldöttgyűlésén tett bejelentése szerint jövőre a kormány a Belügyminisztériumon keresztül az ideinél 200 millió forinttal több támogatást ad az Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ) - közölte az idén 1 milliárd 50 millió forint állami támogatásból gazdálkodó szövetség szombaton.

Tovább bővül a polgárőrség finanszírozása
Jövőre a kormány a Belügyminisztériumon keresztül az ideinél 200 millió forinttal több támogatást ad az Országos Polgárőr Szövetségnek
Fotó: MH

A szövetség közleményében kiemelte, Túrós András, az OPSZ elnöke szerint a pandémia alatt új szerepkörben mutatkozott be a szervezet, ennek lényege a társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás és az önfeláldozás.

„A polgárőrök a pandémia alatt nem vonultak karanténba, több tízezren vettek részt a járvány elleni védekezésben, az oltakozás segítésében, a szociális ellátásban” - idézte a közlemény az elnököt.

A polgárőrség a rendvédelmi szervek partnereként a bűnmegelőzési feladatokon túl ma már komoly szerepet vállal az ország határainak őrzésében, a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásában, de a veszélyhelyzetek megelőzésében és kezelésében is - tette hozzá.

Pintér Sándor belügyminiszter köszönetét tolmácsolva Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára úgy fogalmazott, a polgárőröknek elévülhetetlen az érdemük a sokszor kéz a kézben járó szociális-és közbiztonság fenntartásában - írták.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott köszönetet mondott a mintegy 65 ezer polgárőrnek a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott segítségért, valamint az illegális migrációval szembeni küzdelem során mutatott töretlen elhivatottságukért, amivel a rendészeti és honvédelmi dolgozók határvédelmi munkáját támogatják. Minden polgárőrt biztosított arról, hogy a jövőben is számíthat a kormányra - áll a közleményben.  

Közölték azt is: a küldöttgyűlés jóváhagyta az OPSZ idei költségvetését és a 2020-as költségvetési beszámolót, és elismeréseket adtak át.

Kapcsolódó írásaink