Belföld
Németh Szilárd: Egykori hőseink példaként szolgálnak számunkra

Németh Szilárd úgy fogalmazott: egykori hőseink bátorsága, hősiessége ma, a 21. században is példaként szolgálnak „számunkra, elhivatottságukból kitartást és erőt meríthetünk” a jelen kihívásaihoz is. „Fontos feladatunk és kötelességünk, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni azokat a hősöket, akik egykor hazánkért harcoltak és életüket áldozták érte” - tette hozzá.
Emlékeztetett: az elesett magyar hősök méltó emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, 1945 után, a kommunizmus évtizedeiben azonban elmaradt a hősöknek kijáró tiszteletadás és megemlékezés.
„Hosszú éveken át sulykolták, hogy a vesztes első és második világháborúban küzdő fiaink a rossz oldalon álltak, ezért semmilyen körülmények között nem tekinthetők hősnek, vagy tetteik vitézinek és hősiesnek, egyszerűen csak áldozatok voltak, akikről még csak megemlékezni sem engedték a nemzeti közösség egészét” - mondta az államtitkár.
Hozzátette: több mint fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy újra méltó módon emlékezzünk azokra, akik a hazáért, a nemzetért küzdöttek; 2001-ben az Országgyűlés megalkotta a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt.
Kitért arra: a második világháborúban elérhető legmagasabb presztízsű legénységi kitüntetés az 1939-ben alapított, négyfokozatú Magyar Vitézségi Éremből a Magyar Arany Vitézségi Érem volt, amelyet az 1945-ig állományban volt, hozzávetőlegesen egymillió magyar katona közül mindössze negyvennek adományoztak.
A Magyar Arany Vitézségi Érmet kapta meg a Kurityánban 1913. szeptember 13-án született Kalocsai József is, akit eredetileg Klinga vezetéknévvel anyakönyveztek. Életútját ismertetve Németh Szilárd elmondta: Kalocsai József részt vett az erdélyi bevonulásban, majd 1941. január 1-jén hivatásos őrmesterré léptették elő. 1941. június 30-án a 2. gépkocsizó lövészzászlóalj 2. századának állományában mint szakaszparancsnok kivonult a keleti hadműveleti területre. 1942. augusztus 13-án, a Korotojak-Potudany melletti harcokban aknatalálat következtében hősi halált halt.
Az államtitkár szólt arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium elkötelezett a katonahősök emlékének méltó megőrzése iránt, ehhez azonban szükség van a helyi közösségekre. A kurityániakat arra kérte: legyenek büszkék a község szülöttjére, és ápolják továbbra is híven Kalocsai József emlékét.