Belföld
Gyurcsány és Karácsony emberei is menedékre leltek Budapesten
Pártkádermentés másként: közpénzcsapon a balliberális klientúra

De a baloldali kormányfőjelöltségre pályázó főpolgármester sem volt rest, új, civilnek hazudott mozgalmában és szövetségesein keresztül saját embereit is elhelyezte, bizonyos esetekben jobban fizető helyekre.
A Párbeszéd társelnöke által gründolt 99 mozgalom mögött feltűnik például az a Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, aki a bukott miniszterelnöknek dolgozott ki szakpolitikát. Kaltenbach Jenő egykori kisebbségi ombudsman ugyancsak kiáll Karácsony mellett.
A magyarországi jogállamiságért rendszeresen aggódó jogtudósnak korábban már kormányzati pozíciót is beígért a főpolgármester. Nem meglepő módon a Soros-egyetem oktatói is felbukkannak a 99 mögött, így Kis János SZDSZ-alapító és Pogátsa Zoltán neomarxista közgazdász.
De ahogy arra a Kontra.hu nevű portál egy korábbi írása felhívta a figyelmet, Terézváros is kitűnő példája a pártkáder-menedékhelynek. A momentumos polgármester, Soproni Tamás alpolgármestere például az a Temesvári Szilvia, aki a főpolgármester családi cégében, a Social Report Bt.-ben beltag volt Karácsony távozását követően. Temesvári jól fizető állást kapott, bruttó 897 ezer forintos tiszteletdíja mellé 134 ezres költségtérítés és 450 ezres kafetériakeret is jár.
Ugyancsak Zuglóból ült át Terézvárosba a havi 800 ezerért alkalmazott Hikáde Beáta, aki sajtófőnök volt Karácsony zuglói ámokfutása idején. Soproni Tamás kabinetfőnöke szintén a XIV. kerületből érkezett, Tóth Miklós a főpolgármester kabinetfőnök-helyettese volt Zuglóban, sőt, 2010 előtt szakállamtitkárként ténykedett a Miniszterelnöki Hivatalban – épp ott, ahol Karácsony adott tanácsot az ex-SZDSZ-es Horn Gábor alatt.