Belföld

Visszaszámlálás a kongresszusig

Tömeges elsőáldozással indul a program

Száz nap múlva kezdődik az 52. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) – ahogyan ezt a Szent István Bazilika előtti számláló hirdeti.

Visszaszámlálás a kongresszusig
Nek2021
Fotó: MH

Az egyházi világesemény nyitányát szeptember 5-én, vasárnap az ünnepélyes nyitó szentmise jelenti majd, amelyen a tervek szerint tömeges elsőáldozásra kerül sor a Hősök terén. A délután három és este hat óra közé tervezett ünnepségen fellép többek között a Weiner Leó zeneiskola zenekara és egy közel ezerfős kórus, és ez lesz egyben az esztergom-budapesti főegyházmegye iskoláinak tanévnyitó Veni Sanctéja is. Május 31-ig jelentkezhetnek azok, akik elsőáldozóként szeretnének részt venni a nyitó szentmisén.

Másnaptól az események fő helyszíne a Hungexpo lesz, ahol szentmiséken kívül tanúságtételekre és előadásokra kerül sor, öt kontinensről várják a szervezők az előadókat és zarándokokat. A legtávolabbról érkező vendég José Palma, a Fülöp-szigeteki Cebu – az előző, 2016-os NEK helyszíne – érseke lesz, de elfogadta a meghívást Andrew Yeom Soo-jung bíboros, Szöul érseke is, az első római katolikus vezető, aki 2014 májusában átlépte a diktatórikus Észak-Korea határát.

Jön továbbá Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke és a „golyóálló bíborosként” emlegetett riói érsek, Orani João Tempesta bíboros, aki túlélt két fegyveres rablást és egy utcai lövöldözést. A Hungexpo programjaira szintén május 31-ig lehet kedvezményes belépőt váltani. Egész héten változatos programokkal várják a szervezők az érdeklődőket városszerte, többek között a NEK hetében zajlik majd idén az Ars Sacra Fesztivál is.

A kongresszus csúcspontja szeptember 11–12-én lesz: szombaton Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét a Kossuth téren, ezután gyertyás körmenetet tartanak a Hősök teréig, másnap Ferenc pápa mondja a záró szentmisét a Hősök terén. A készület jegyében legközelebb június 5-én, Úrnapja szombatján lesz világméretű szentségimádás, ehhez már több száz helyszín csatlakozott a világ minden tájáról.

Kapcsolódó írásaink