Belföld

Feltőkésített, felpörgetett gyurcsányista agytrösztök

A DK előretörésében a döntő szerepet a Soros-hálózatba történt bekapcsolódás játszotta, a bukott kormányfő napjainkra gyakorlatilag bedarálta a szövetséges balliberális erőket

Az European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű lobbiszervezet köti össze a Soros-hálózatot, Gerald Knaust, Sorosék fizetett lobbistáját a magyar baloldal gyurcsányista figuráival. Az általuk igazgatott agytrösztök készítik fel a DK-t és behódoló szövetsége­seit a jövő évi választásra.

Feltőkésített, felpörgetett gyurcsányista agytrösztök
Fotó: AFP/Fabrice Coffrini

Már önmagában is ellentmondásos, hogy az elmúlt évtizedben a baloldalon egy olyan párt erősödött meg itthon a legnagyobb mértékben, amelynek vezetője, Gyurcsány Ferenc mindvégig a legelutasítottabb politikusnak számított. Mégis a bukott kormányfő pártja, a DK tudta maga mögé állítani a legnagyobb választói bázist, napjainkra pedig bedarálta a szövetséges erőket is.

Ebben a legnagyobb szerepet a Soros-hálózatba történő bekapcsolódás jelentette. Soros György szervezete, a Nyílt Társadalomért Alapítvány tetemes összeggel segítette a DEMOS Magyarország Alapítvány nevű baloldali agytrösztöt, amely a kétezres évek első évtizedében alakult, de igazán látványos növekedési tér csak az utóbbi esztendőkben nyílt számára. A DatAdat Professional Kft. árbevétele például 2019-ben az ötszörösére nőtt.

A tudományos háttérmunkát végző szervezetben találjuk Ficsor Ádámot, aki Gyurcsány kabinetfőnöke, Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt pedig a titkosszolgálatokért felelős miniszter volt. Az EBIT Kft.-n keresztül maga Bajnai cége is tízszázalékos részesedéssel bír a vállalkozásban. Az agytröszthöz csatlakozott egy másik Gyurcsány-káder, Szigetvári Viktor, az Együtt korábbi elnöke, aki 2019 óta ügyvezetője is a DatAdat Pro­fessional Kft.-nek.

Gyurcsány egykori tanácsadója Dessewffy Tibor, a Demos kuratóriumi elnöke jelenti a kapcsolódási pontot az egyetemi-kutatói világhoz a balliberális hálózat számára. A Dessewffy vezette ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpontban például Facebook-felhasználói szokásokat kutatnak, közpénzből – olvasható a Tűzfalcsoport tényfeltáró blogon. Mint írják, pár éve történt, hogy a kutatóközpont egy Facebookon kitölthető személyiségtesztet osztott meg, a beérkező adatokat azonban nem az egyetemi szervezet kezelte, hanem egy bizonyos Smart Data Solutions Kft., amely a DatAdathoz hasonlóan Ficsor és Dessewffy közös vállalkozása.

Az European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű lobbiszervezet köti össze a Soros hálózatot, Gerald Knaust, Sorosék fizetett lobbistáját a magyar ellenzék gyurcsányista figuráival. A Soros-szervezetek magyarországi vezérhajójának szerepét tehát kétségtelenül a DK tölti be, azonban a teljes ellenzékre kiterjed a hálózat befolyása – szögezi le a Tűzfalcsoport tényfeltáró cikke.

A Közélet Iskolája a támogatói között tudhatja a Nyílt Társadalomért Alapítványt, a Norvég Civil Támogatási Alapot, a Rockefeller Brothers Fundot, a Rosa Luxemburg Stiftungot, valamint a német szociáldemokraták pártalapítványát, a Friedrich Ebert Stiftungot. Ebbe a sorba tartozik a Civilizáció Koalíció nevet viselő NGO is, amelynek tagjai a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, az Amnesty International Magyarország és az Ökotárs Alapítvány.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom