Belföld

Csupán látszólag szerepel rosszul a kínai vakcina a védettségi teszteken

Félreérthetőek a kínai oltóanyag hatékonyságát megkérdőjelező hírek – mutatott rá a lapunknak nyilatkozó szakértő, aki szerint jelenleg a leglogikusabb lépés, ha elfogadjuk bármely felkínált vakcinát.

Csupán látszólag szerepel rosszul a kínai vakcina a védettségi teszteken
Fotó: MTI/Komka Péter

A napokban több, a kínai Sinopharm oltóanyagának hatékonyságát megkérdőjelező cikk jelent meg. Főként azért kifogásolták a hazánkban január óta alkalmazott vakcinát, mert – egyébként nem tudományos kutatások során gyűjtött – adatok szerint azoknál, akik ezt a készítményt kapták, kevesebb arányban alakult ki antitestválasz, mint a nyugati oltások esetében. Lapunk megkereste Boldogkői Zsolt biológus professzort, aki elmondta, ez a megállapítás félreérthető.

„Az immunválasz kialakulását kétféleképpen is vizsgálhatjuk: beszélhetünk sejtes immunválaszról, illetve antitestválaszról. A tesztek nagy többsége viszont azon alapul, hogy kimutassák a koronavírus tüskefehérjéje ellen képződött antitesteket. A harmadik generációs vakcinák (az adenovírus-alapúak, mint az AstraZeneca és a Szputnyik V, illetve az mRNS-készítmények, mint a Pfizer és a Moderna) pedig kizárólag ezt a tüskefehérjét tartalmazzák.

Ezért a kínai vakcina látszólag rosszul szerepel ezeken a teszteken” – magyarázta a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezetője. A Sinopharm a koronavírus elölt változatát tartalmazza, ezért számos más, kisebb fehérjék is vannak benne, amelyek immunválaszt generálhatnak. Ilyen például a nukleokapszid-fehérje, amelyre szintén vannak tesztek.

„Beszéltem laborral, ahol ezt mérik, és elég robosztus választ találtak a Sinopharm esetén. Ez az információ azonban hivatalos megerősítést igényel” – tette hozzá a szakértő. Beszélt arról is, ha azt kapjuk, hogy magas az antitestjeink száma, jó esély van rá, hogy védettek vagyunk, az alacsony antitestszint viszont nem jelenti azt, hogy nincs immunvédettségünk.

Arra, hogy a WHO szakértői jelentése szerint nem bizonyított a kínai vakcina hatékonysága a 60 év felettieknél, úgy reagált: „Ez nem azt jelenti, hogy az oltás nem hatásos, hanem, hogy nem vizsgálták kellően. Erről én magam is ellentmondásos adatokat hallottam” – mondta a biológus, aki szerint a Sinopharm behozatala Magyarországra jó döntés volt, de érdemes lenne pontos adatokkal rendelkezni az immunválaszt és a védettséget illetően, korosztályokra és főbb betegségekre lebontva, ezt az információt használhatnánk ugyanis az oltásprogram további stratégiájának kidolgozásában.

Mindegyik felajánlott vakcinát érdemes elfogadni, mivel egyelőre a nyugati vakcinákból szűkös a kínálat. „Az az észszerű lépés, ha beadatjuk a felkínált oltást. Ha esetleg kiderül, hogy nem a legoptimálisabb vakcinát kaptuk, később lehetőség lesz a korrekcióra, és egyébként is valószínűleg ismétlő oltásokat kell kapnunk minden típusú vakcinából. Addig pedig igen nagy eséllyel védettek vagyunk a vírussal szemben” – hangsúlyozta Boldogkői.

Kormányzati kampány az oltásellenességről

Az oltásellenes baloldal a káoszban érdekelt – jelentette ki Menczer Tamás, a külügyi tárca államtitkára Facebook-videójában. Emlékeztetett: először az orosz vakcinát támadták, miközben Ausztria és Németország is tárgyal az oroszokkal a Szputnyik V vásárlásáról. Később támadták a kínai vakcinát is, miközben mára világszerte 165 millió embert oltottak be a Sinopharm oltóanyagával, ami a nemzetközi tapasztalatok alapján is hatásos és biztonságos.
 

Azután azt terjesztették, hogy a keleti vakcinákkal oltottak nem utazhatnak majd külföldre, noha egymás után születnek a kétoldalú megállapodások. Most azt állítják, a kínai vakcina nem hatásos az idősek esetében, pedig azok közül, akik hazánkban bármelyik vakcinából legalább egy adagot megkaptak, mindössze egy százalék betegszik meg, és nagy valószínűséggel nekik sem lesznek súlyos tüneteik” – szögezte le Menczer. A kormány kampányt indít, amelyben az oltásellenesség kockázataira hívja fel a figyelmet.
(VT)

Kapcsolódó írásaink