Belföld
Újabb megdöbbentő DK-s oltásellenes hazudozás
Ebben azt állította, hogy a Sinopharm vakcinával beoltott magyarok számos európai országba nem utazhatnak majd be, így jó eséllyel hosszú időre lemondhatnak külföldön élő rokonaik meglátogatásáról, netán a görög, horvát, olasz vagy spanyol tengerparti nyaralásról. Elképesztő eszmefuttatásában kifejtette: „Az 5 millió adag akár 2,5 millió magyart is megfoszthatna a szabad utazás jogától (sic!), ám szerencsére (!) kiderült, hogy a védettséghez harmadik oltás is szükséges lehet, így számuk 1,7 millióra csökkent.
Önök azonban arról is gondoskodtak, hogy azok se utazhassanak akadálytalanul, akik a kínai vakcinát megúszták (!). A magyar oltási igazolvány ugyanis nem tartalmazza az alkalmazott vakcina adatait, azt tehát a Pfizerrel beoltott külföldre utazó magyarok is a kalapjuk mellé tűzhetik.”
Orbán Balázs államtitkár válaszában elképesztően felelőtlennek minősítette a gyurcsányista képviselő állításait. „Ön pontosan tudja, hogy minden vakcinát, amit a WHO jóváhagy, el fognak fogadni” – hangsúlyozta, és rámutatott, hogy emellett hazánk kétoldalú szerződéseket is köt más országokkal egymás védettségi igazolványainak kölcsönös elfogadására.
„A mi szavazóink nem veszik önt komolyan, de az önök szavazói körében bizonytalanságot kelt a nyilvánvaló hazugsággal” – mondta az államtitkár. Hozzátette: „ha ez nem oltásellenesség, akkor micsoda? Szégyelljék magukat!”