Belföld

Heuréka pillanatok éjjeli ébredéskor vagy séta közben

Lovász László: Bő két éve az egyik kutatási altémának épp a járványok terjedésének hálózati modellezését jelöltük meg

Szerénykedést félretéve tudtam, hogy van rá esélyem – mondta lapunknak Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a matematikusok Nobel-díjaként jegyzett Abel-díj odaítélése kapcsán. Szerinte idehaza a matematika megbecsülésével nincs baj, de a megértésével – és megszeretésével – igen.

– Ön a harmadik magyar tudós, aki megkapta a matematikai Nobelként emlegetett Abel-díjat. Ez a személyesen túl fölfogható a magyar tudomány elismerésének is?

– Nyilván összefügg a kettő. Fiatalként olyan kiváló, nemzetközi élvonalbeli matematikusok indítottak el a pályámon, mint Erdős Pál. Most pedig olyan fiatalokkal  dolgozom, akik maguk is kiemelkedő tudósok. A stimuláló, nagy tudású környezet nélkül nem lettem volna képes eredményes munkát végezni.

– Amikor legutóbb interjút készítettünk Önnel, hosszan beszélt a matematikaoktatás „szerethetővé tételéről”. Sikerült-e elérnie az MTA elnökként kitűzött célt, azaz a matematika népszerűsítését?

– A magyar matematikaoktatás a témában tehetséges fiataloknak igen jó, amit az eredmények is bizonyítanak. Azt kellene elérni, hogy azok, akik nem matematikai pályára készülnek, elfogadják és megértsék a matematikai gondolkodásmód szépségét és hasznosságát. Ilyen oktatási módszerek kialakításán világszerte és itthon sokan dolgoznak, de még messze vagyunk attól, hogy elégedettek lehessünk.

MTA-elnökként nemcsak a matematika, hanem általában a tudomány népszerűsítését tűztem ki célul. Úgy érzem, ebben sikerült is előre lépni. Például kiterjesztettük a Magyar Tudomány Ünnepének programjait, és kibővítettük az Akadémia honlapját ismeretterjesztő cikkek és interjúk irányába. A tudomány népszerűsítése ugyanakkor folyamatos feladat. S itt sikerről vagy kudarcról nem lehet beszélni, csak megvalósított vagy nem megvalósított tervekről, programokról. MTA elnökként akadt ilyen is, olyan is. Például valamilyen korszerűbb formában újra akartuk indítani a Mindentudás Egyetemét, de részben a covidjárvány miatt, ez már az utódomra maradt.

– Ön szerint idehaza megfelelően értékelik a matematika tudományát?

– Azt hiszem, a matematika megbecsülésével nincs baj, de a megértésével – és megszeretésével – igen.

– Meglepetésként érte a díj odaítélése, vagy azért „valahol” számított rá?

– Szerénykedést félretéve tudtam, hogy van rá esélyem. De voltam már tagja az Abel-díj bizottságnak is, más díjbizottságnak is, tudom, hogy általában számos kiváló jelölt akad, más-más kutatási területről, így nem lehet objektív összehasonlítást tenni. Vagyis az, hogy ki kapja meg közülük a díjat, eléggé esetleges.

– Mostanság keveset hallani önről. Mivel foglalkozik jelenleg?

– Visszatértem a kutatáshoz. Indult egy közös hálózatelméleti projektünk Barabási Albert Lászlóval és Jaroslav Nesetrillel, ezen dolgozom főleg az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében. Fő témánk a nagy hálózatok dinamikája. Vagyis nemcsak azt vizsgáljuk, hogyan néz ki egy hálózat – azaz mennyi összeköttetés létezik, mennyire összefüggő – hanem azt is, milyen folyamatok zajlanak le rajta. Több mint két esztendeje egyik altémának éppen a járványok terjedésének hálózati modellezését jelöltük meg. Ezt most természetesen előre vettük. Nem napi előrejelzéseket akarunk tenni, hanem például matematikailag megérteni, milyen adatok befolyásolják a terjedés sebességét. Léteznek a projektnek egyéb, számomra fontos altémái is.

Utóbbiak közül sokat dolgozom egy másik csapattal a nagy hálózatok elméletének matematikai kérdésein, konkrétan a nagyon nagy hálózatok „folytonos közelítésének” lehetőségein. Ezzel a kérdéskörrel majdnem két évtizede kezdtem el foglalkozni, amikor még a Microsoft kutatóintézetében dolgoztam, és utána itthon is folytattam. Nyolc éve megjelent egy monográfiám is róla. Most, hogy visszatértem a kutatáshoz, sok új kérdés vetődött fel, amikre érdekes feleleteket látunk.

– Elégedett azzal, amit éppen csinál?

– Igen. Még néhány évig továbbviszem a fentebb említett projekteket.

– A matematika történetében sok olyan eset szerepel, amikor a kutató egyszer csak rájött egy-egy, korábban megfejthetetlennek hitt képlet feloldására. Önnel fordult már ilyen elő?

– Az ember ezekért a pillanatokért foglalkozik a matematikával. A konkrét körülmények persze nagyon különbözők lehetnek. Előfordult például éjjel, amikor egy zivatar fölébresztett, s ekkor jutott eszembe az egyik legtöbbet idézett eredményem, az úgynevezett „Lokális Lemma”. De előfordultak ilyen heuréka pillanatok séta közben, buszon, vagy a táblánál állva néhány kollégával.

– Mivel kapcsolódik ki „két matematikai képlet” között?

– Komoly hobbim nincsen. Feleségemmel együtt szeretünk kirándulni. Kedvelem a Balatont. Szeretek olvasni, legjobban az ismeretterjesztő irodalmat természettudományokról és történelemről.

Kapcsolódó írásaink