Belföld
A nemzetközi genderlobbi célja az elbizonytalanítás
Novák Katalin a bemutatón elmondta, hogy a nemzetközi genderlobbi, mely hódító háborút indított, az elbizonytalanítást tűzte ki céljául, a legalapvetőbb dolgokat is megkérdőjelezi, például azt is, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.
Szilvay Gergely többek között arra mutatott rá, hogy a gender-elmélet végletesen elválasztja egymástól a testet és a személyiséget, ezáltal csereszabatossá teszi, kiben milyen „nem” lakozik. Maga a könyv bemutatja, hogy mi a gender-elmélet, mi a közös a radikális feminizmusban, a homoszexuális propganadában és az úgynevezett. „LMBTQ-mozgalomban”, hogy mi mindebben a téves, és mi mindennek a káros, sőt, veszélyes gyakorlati következménye - legfőképpen a gyermekek egészséges fejlődésére nézve.
A genderideológia ugyanis olyan útvesztőbe viszi be a társadalmat, amely relativizálja nő és férfi teremtettségét: tagadja, hogy „csak” két nem - női és férfi - létezne, a legkülönfélébb szexuális és nemi identitásokat normálisnak állítja be, ezáltal főszabályt csinál a kivételből. Ráadásul mindennek elfogadását kötelezővé kívánják emelni és el akarják hallgattatni azokat, akik meg merik kérdőjelezni ennek az egésznek a létjogosultságát.
„Egy ilyen könyv Nyugaton már nem jelenhetett volna meg” - hangzott el a könyvbemutatón is. „A határokat nem ismerő genderlobbi aláássa a családot és kiváltképp veszélyes a gyermekek számára„ - figyelmeztetett Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Ha ugyanis elindulunk a ”nemi szerepek„ relativizálásának csúszós lejtőjén és eljutunk oda, hogy mindenféle szexuális orientáción alapuló megkülönböztetés tilos, akkor a kisgyermekeket megrontó pedofiloknak vagy az állatokkal fajtalankodó zoofilok számára ki és milyen alapon állít majd erkölcsi korlátokat? Hiszen a genderlobbi szerint minden ”nemi szerepet„ és szexuális irányultságot el kell fogadni.
A könyvbemutatón készült videó itt tekinthető meg: