Belföld

Gyurcsány megalázóan kommentálta Fekete-Győr indulását az előválasztáson

Hiányzó rutin

Vasárnap jelentették be, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András indul az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson, a döntésre tegnap közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferenc, aki már korábban meglebegtette, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltje felesége, Dobrev Klára lenne.

Gyurcsány megalázóan kommentálta Fekete-Győr indulását az előválasztáson
Fotó: MH/Purger Tamás

Gyurcsány, aki már számos esetben tudatosította, hogy ő az ellenzék vezére, ezúttal is ennek megfelelő, kioktató hangnemben dicsérte meg Fekete-Győrt. Miközben fiatalságát erényként beállítva, látszólag támogatta szavaival, egyúttal helyretette a túl nagyot álmodó riválist.

Hangsúlyozta, hogy a fiatalok lázadozása az idősebb generációk ellen teljesen elfogadható, de idővel maguk is belátják, hogy a rutin, a tapasztalat nélkülözhetetlen. Légyegében türelemre intette, hogy várja ki az idejét, és fogja fel, most nem rajta van a sor, amikor azt írta: „az egymást követő generációknak szükségük van egymásra, és vigyáznunk is kell egymásra”.

A DK-elnök végső tőrdöfésként még megsimogatta a Momentum elnökének a buksiját, amikor gyámolító megértést kért híveitől Fekete-Győr számára: „Fogadjátok megértéssel és tisztelettel az európai demokraták új magyar generációját!”

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom