Belföld

Szociális érzékenységből elégtelen a momentumos polgármesternek

Balos adósságbehajtás

Február elsejétől az az óvodás vagy iskolás gyermek, akinek a szülei tartozást halmoztak fel, nem részesülhet közétkeztetésben az intézményekben – tudatta Juhász Béla, Sződliget momentumos polgármestere a minap a település Facebook-oldalán.

Vagyis épp a járvány ideje alatt vonja meg az étkezés lehetőségét a hátrányosabb helyzetű családok gyermekeitől. Ráadásul a szülőknek mind­össze egy munkanapjuk maradt arra, hogy reagálni tudjanak a bejelentésre, valamilyen módon kiegyenlítsék a tartozást, és elkerüljék, hogy gyermekük ne részesüljön a közétkeztetésből. Egyébként Juhász Béla egyike volt azoknak a polgármestereknek, akik a rendkívüli jogrend teremtette felhatalmazást saját javukra használták fel, ő 1,6 millió forintos jutalmat szavazott meg magának tavaly év végén. Tehát a prémiumról nem a képviselő-testület döntött, hanem a polgármester.

Kapcsolódó írásaink

Gyurcsányi talány

ĀTovábbra sem tudni, hová tűnt a baloldal vezérének a családi cégből kivett közel kétmilliárd forintja, a bukott kormányfő ezidáig nem fűzött kommentárt tavalyi vagyonnyilatkozatához