Belföld

Az ellenzék az ördöggel is összefogna a hatalomért

Simicskó István: A baloldalra akkor sem számíthattunk, amikor az illegális migránsok okozta válsághelyzet fenyegetett, és a koronavírus-járvány kapcsán is ezt tapasztaljuk

A parlament jelenleg téli szünetet tart ugyan, ám a politikai viták most is hevesen zajlanak. A járványkezelésről, a védőoltásokról, az ehhez szükséges regisztrációról, az ellenzék „halálkampányáról”, hataloméhségéről is beszélgettünk Simicskó Istvánnal, a KDNP frakcióvezetőjével.

Az ellenzék az ördöggel is összefogna a hatalomért
Simicskó István hangsúlyozta, hogy a vírus megállításának leghatékonyabb eszköze a védőoltás
Fotó: MH/Papajcsik Péter

– Alig kezdődött el az új esztendő, az ellenzékről hamar kiderült, hogy arra törekednek, minél súlyosabb legyen a hazai járvány. Krekó Péter balliberális elemző úgy fogalmazott: „ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor Orbánnak kell viselnie a politikai következményeket”. Meglepődött a kijelentést hallva?

– Vannak olyan kérdések, amelyek túlmutatnak a pártpolitikai nézeteken, ilyenek az egész nemzet sorsát meghatározó létkérdések is. Azt már az elmúlt esztendőkben is megtapasztaltuk, hogy a baloldali politikusokban ilyen helyzetekben sem bízhatunk. Az ellenzékre akkor sem számíthattunk, amikor az illegális migránsok okozta válsághelyzet fenyegette hazánkat, és a mostani koronavírus-járvány kapcsán is hasonló hozzáállást tapasztaltunk. Szomorú azt látni, hogy az emberek egészségének, életének védelme a politikai haszonszerzés mögé szorul. Politikusként kiemelt a felelősségünk, hogy a rendkívüli helyzetekben is higgadtan, gyorsan, hatékonyan, az emberek érdekeit leginkább szem előtt tartva hozzunk meg döntéseket. Az emberi élet elsődlegessége soha nem lehet vita tárgya. Ha egy elemző politikai elfogultságból, esetleg rosszindulattól vezérelve félreérthetően fogalmaz, azzal közvetlenül nem nekünk, hanem a magyar embereknek árt. Kereszténydemokrata politikusként hisszük és valljuk, hogy az emberi élet szent és sérthetetlen, nem lehet politikai csatározás játékszere. Nekünk most egy feladatunk van: megvédeni honfitársaink életét, a családokat és a munkahelyeket. A választók majd ítéletet mondanak azokról, akik önös érdektől vezérelve, egyéni és politikai ambíciójukat tartották inkább szem előtt embertársaink életének, egészségének megóvása helyett.

– A balliberális ellenzék oltásellenes kampánya mennyire befolyásolja az embereket?

– Úgy gondolom, hogy a felelősen gondolkodó és cselekedni akaró ember átlát a politikai érdekkommunikáció hálóján. Az emberiség történetében több pusztító pandémia söpört már végig. Az orvostudomány fejlődésével sikerült gátat szabni sok pusztító betegségnek. Nemcsak a higiéniai feltételekben és a már aktív fertőzések kezelésében történtek nagy változások, hanem a járványok megelőzésében is jelentős lépést tettünk a védőoltások bevezetésével. Az oltóanyag szerepe tehát vitathatatlan a vírus leküzdésében. Ez egy olyan egészségügyi intézkedés, amelyben a kormány egyfajta koordináló szerepet tölt be, és döntéseit hozzáértő járványügyi szakemberek javaslatai alapján hozza. Lehetősége szerint elősegíti a gyógyszer előállítását, illetve gondoskodik a vakcina beszerzéséről, és biztosítja annak eljutását az emberekhez. Hiszen mindannyiunk érdeke, hogy mielőbb megfékezzük a koronavírus további terjedését. Szomorú látni, hogy a baloldal, nem mérlegelve azt, hogy mekkora emberi kárt okozhat, még ebből is politikai ellenkampányt csinál.  

– Folyamatosan érkezik a fertőzés elleni vakcina, az elmúlt hét végéig több mint százezren lettek itthon beoltva, ám a tömeges oltástól még távol állunk. Mikorra következhet el ez az állapot?

– A vírus megállításának leghatékonyabb eszköze a védőoltás. A magyar kormány majdnem húszmillió adag vakcinát kötött már le, ez csaknem tízmillió ember beolthatóságát jelenti, hiszen tudjuk, hogy két oltás szükséges a védettség kialakulásához. Természetesen az Európai Unióban lekötött vakcinákon túl más gyártókkal is folynak a tárgyalások, mindent megteszünk azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül minél nagyobb mennyiségben rendelkezésre álljon biztonságos, hatékony oltóanyag. Azt is fontos kiemelni, hogy a védőoltás ingyenes és önkéntes lesz mindenki számára, azonban az úgynevezett nyájimmunitás kialakulásához együttműködés szükséges az állampolgárok részéről is. Elengedhetetlen, hogy minél többen tegyék le a voksukat az oltás mellett, hiszen csak közösen tudjuk megfékezni a vírust. Ezért is örömteli, hogy eddig már több mint egymillióan regisztráltak az oltásra.

– Miért szükséges regisztráció a koronavírus elleni oltáshoz?

– Elkészült egy oltási terv, aminek megfelelően több hete rendben zajlik az injekciók beadása. Az egészségügyi dolgozók mellett már idősotthonokban is folyik az oltás. Több mint hatezer-hatszáz idősotthonban lakó és dolgozó kapta már meg a vakcinát. Az a cél, hogy mindenki, aki szeretne hozzájutni az oltóanyaghoz, a lehető leghamarabb megkapja azt. Ennek egyik pillére, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő számú vakcina, a másik pedig, hogy az egészségügy felkészült legyen a tömeges oltásra. Ehhez látni kell, pontosan hányan szeretnék beoltatni magukat, a beszerzendő oltóanyag mennyiségét így lehet a legpontosabban felmérni, tehát mindez azért szükséges, hogy az igényeket felmérjék. Fontos a naprakész információ azért is, hogy a megfelelő személyi és tárgyi feltétel is rendelkezésre álljon. Ezért szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy regisztráljon a Vakcinainfo.gov.hu oldalon.

– Többen is felvetették, hogy államilag kötelezővé kellene tenni a védőoltást. Lát erre lehetőséget?

– Magyarországon a koronavírus elleni oltás önkéntes, a kormány nem teszi kötelezővé annak beadását. Ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy felelősek vagyunk embertársainkért. Én bízom benne, hogy minél többen megértik, hogy jelenleg a védőoltás a legjobb út a fertőzés visszaszorítására.

– Ezt az évet még várhatóan a járvány elleni védekezés határozza meg. Mikorra normalizálódhat a helyzet?

– Azért dolgozunk, hogy az oltóanyag segítségével sikerüljön megfékezni a vírust, és ne induljon el egy harmadik hullám. A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy az oltóanyag rendelkezésre álljon, olyan intézkedéseket hoz, amik segítik az egészségügyben dolgozókat, hogy a lehető leghatékonyabban végezhessék munkájukat, egyúttal igyekszik a járvány okozta veszélyhelyzet gazdasági hatásaitól is megvédeni a magyar embereket. A járványügyi és egészségügyi szakemberek emberfeletti erővel küzdenek, mindent megtesznek azért, hogy megfékezzük a járványt, illetve a már megbetegedettek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek. Ehhez szükséges az a fegyelmezett magatartás is, amit a magyar emberek eddig is tanúsítottak a szabályok betartásával. Érthető módon ez nem könnyű, hiszen az elmúlt év tele volt lemondásokkal, nehézségekkel, de már látszik a pandémia vége, ki kell még tartanunk erre a hátralévő, remélhetőleg minél rövidebb időre.

– A baloldalhoz köthető politikusok, közéleti szereplők mind gyakrabban fogalmazzák meg, hogy ellenzéki győzelem esetén akár a törvények áthágására is képesek a kétharmados törvények átalakítása érdekében. Elképzelhetőnek tartja, hogy az ellenzék győzelme esetén Brüsszel jóváhagyásával építse le a demokráciát?

– A mi politikai családunk még hisz a nyíltságban és az alapvető értékekben. Azt gondoljuk, hogy a választók ezt látják, megvizsgálják egyéni sorsukat, környezetük, országunk fejlődését, és bizalmukkal továbbra is támogatják a mi politikánkat. A baloldal játsz­máin egyre kevésbé lepődünk meg. Olyan íratlan szabályokat szegtek meg az elmúlt években, amikre eddig nem volt példa. Láthattunk megdöbbentő, képviselőkhöz nem méltó megnyilvánulásokat az Országházban. De több olyan akciójuk is volt, ami – úgy gondolom – visszaélés a választóktól kapott, megelőlegezett bizalommal. Egy-egy megrendezett videó, épületfoglalás, álhírek gyártása, ezek közül egyik sem szolgálja a magyar emberek érdekét, különösen egy világjárvány alatt, amikor emberi életek forognak kockán. Láthattuk azt is, hogy Magyarország érdekei­vel szemben következetesen a saját politikai céljaikat tartották szem előtt, gondoljunk csak például a tömeges migrációval kapcsolatos nézeteikre. Ezek mind azt támasztják alá, hogy egy esetleges politikai fordulat esetén semmi jóra nem számíthatunk.

– Ugyanezek a politikusok egyre gyakrabban fenyegetik a közigazgatásban dolgozókat. Elképzelhető egy baloldali bosszú­-hadjárat?

– Sajnos van tapasztalatunk arról, milyen az, amikor nemzeti-konzervatív kormány után baloldali vezetés kezébe kerül az irányítás. Láthatjuk most is kicsiben azokat a változásokat, azokat a trendeket, módszereket, amelyek az önkormányzati választás után a baloldali irányítású településeken történtek.

– Nem tartja aggasztónak, hogy az ellenzék már másfél évvel a következő választás előtt polgárháborús hangulatot szít?

– Amikor valaki nem tud igazi alternatívát vagy értelmes jövőképet felmutatni a választóknak, mindig az indulatok szításához nyúl. Az ellenfél démonizálása sok szavazatot képes hozni azoknak, akik erre az útra lépnek. Valamivel ki kell emelkedniük a szürkeségből, és valódi vízió helyett az indulatok szításával próbálnak reflektorfénybe kerülni. Emlékezzünk Karácsony Gergely szavaira, aki még az ördöggel is összefogna, hogy legyőzze a Fidesz–KDNP-t. Nem szabad belemenni ezekbe a játszmákba. Mi arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzuk meg Magyarország jövője érdekében.

– A baloldal már többször is nyilvánvalóvá tette, hogy a munkaalapú társadalom helyett segélyalapút alakítana ki. Ez nem teszi kiszolgáltatottá az embereket?

– Elég egy pillantást vetni a foglalkoztatási adatokra, hogy tíz esztendő alatt mennyivel jobbak a mutatóink, mint a baloldali kormányok idejében. Munkahelyeket teremteni és megtartani komoly gazdasági felkészülést, tervezést és sok munkát igényel. Nem elég itthon, a nemzetközi színtéren is jelen kell lenni. Az ellenzék megint csak a régi – sokkal egyszerűbb – mintához nyúlna. A forrásokat nem további fejlődésbe fektetné be, hanem egyszerűen kiosztaná. Természetesen vannak olyan élethelyzetek, amikor a segély típusú juttatások jelentik az egyetlen lehetőséget, de ezeket nagyon tudatos szociálpolitikai szempontok szerint kell megjelölni. Hiszen a munkahely hiánya a gazdasági szempontokon felül többek közt befolyással van az adott személy mentális egészségére, a gyermekek szocializációjára is. Egy önmagáról gondoskodni tudó család sokkal kevésbé sebezhető. Mivel mi a családok megerősítésén keresztül képzeljük el a társadalom megszilárdítását, azt gondolom, hogy jó úton haladunk.

– Mely rétegek lennének a vesztesei ön szerint egy kományváltásnak?

– A kérdést talán meg is fordíthatnám: mely rétegek nem lennének egy esetleges kormányváltás vesztesei? Nemigen találunk ilyet. Jelenleg olyan nemzetközi nyomás nehezül Európára és hazánkra, amely alapjaiban képes megváltoztatni nemzetünk jövőjét, karakterét, egyáltalán a létét. Ha nem egy, a hazája iránt elkötelezett kormány vezeti Magyarországot, és enged a sorozatos kényszernek, akkor nagyon súlyos problémákkal kell majd az országnak szembenéznie. És akkor még nem beszéltünk azoknak az intézkedéseknek a jövőjéről, amelyeket a családok, a magyar emberek érdekében hozott a kormány. Emlékezzünk például csak 2002-re, amikor egy tollvonással semmivé lettek a korábbi pozitív döntések, helyettük megszorítások következtek, a korábbi hangzatos ígéretek pedig valós tettek nélkül feledésbe merültek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom