Belföld

Megint rémhírterjesztésbe kezdtek Gyurcsányék

Eddig soha nem látott szintre zuhant a DK halálkampánya

Valótlan adatokra hivatkozva igyekezett ismét rémhírt terjeszteni kedden a DK szóvivője, Barkóczi Balázs, aki arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány során Magyarország a világ hatodik legrosszabbul teljesítő állama a halálozási mutatók alapján.

Megint rémhírterjesztésbe kezdtek Gyurcsányék
Gyurcsány Ferenc és párttársa, Barkóczi Balázs
Fotó: Facebook

A hivatalos WHO-adatsor – amely bár a különböző országokban alkalmazott eltérő protokollok miatt közvetlen összehasonlításra alkalmatlan – gyengeségei ellenére is egyértelműen cáfolja állítását. Csak az Európai Unión belül hat országban is magasabb az egymillió főre vetített halálozási adat, míg a világ összes országát figyelembe véve tizenkilenc ország előzi meg hazánkat.

Ebből is látható, hogy a DK-szóvivő álhírekkel tévesztette meg a magyar embereket.

Barkóczi Balázs mindehhez hozzátette, hogy lakosságarányosan az Egyesült Államokéhoz hasonló a magyar halálozási arányszám, amely az osztráknak és a románnak a másfélszerese, a németnek pedig a kétszerese. Korábban már számos szakember jelezte, hogy a különböző országok eltérő protokollokat alkalmaznak, és a feltűnő eltéréseknek éppen ez az oka. Az adatok elemzése alapján egyértelmű, hogy a WHO-ajánlását jelenleg Európában már csak néhány ország követi – Németország a kezdetektől eltért tőle, míg Ausztria és Románia időközben változtatott az eljáráson.

Magyarország mellett mintegy tucatnyi ország – például az Egyesült Királyság, Olaszország, Belgium, Szlovénia, Horvátország, Portugália, Görögország – követi többé-kevésbé a kezdetek óta ugyanazt az eljárást, s ha figyelembe vesszük, hogy a mediterrán országok kedvezőbb éghajlati adottságokkal rendelkeznek, akkor egyértelmű, hogy a járványkezelés hazánkban jobb az európai átlagnál.

Kapcsolódó írásaink