Belföld

Gyurcsány közölte, hogy a felesége lesz a miniszterelnök-jelöltjük

Gyurcsány Ferenc bejelentette, amit már eddig is sejteni lehetett: felesége, Dobrev Klára lesz a miniszterelnök-jelöltjük. A DK-frakcióvezetője a Telexnek adott interjújában azt mondta: még nem tudja, hogy a DK-nak lesz-e miniszterelnök-jelöltje, “nyilván ha lesz, akkor az Klára lesz, ha nem lesz, akkor azért nem lesz, mert Klára nem fogja elvállalni”

Gyurcsány közölte, hogy a felesége lesz a miniszterelnök-jelöltjük
Gyurcsány Ferenc bejelentette, amit már eddig is sejteni lehetett: felesége, Dobrev Klára lesz a miniszterelnök-jelöltjük
Fotó: MH/Ficsor Márton

A bukott miniszterelnök tehát már adagolja a dolgot a többi baloldali párt számára, amelyek egyre inkább érzik, hogy Gyurcsány átverte őket, hiszen amellett, hogy az összefogás miatt meggyengültek, még a vezetőjük is Gyurcsány Ferenc lett - írja Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Facebook-on közzétett bejegyzésében.

Kiemelte, hogy nem meglepő, hogy egyre több városban bomlik fel a szivárványkoalíció, sőt országos szinten is komoly viták vannak a balliberális pártok között a közös indulás kapcsán.

Később sokatmondóan „alkalmasnak, esélyesnek” jellemezte feleségét, hozzátéve, hogy „ha megérkezik, akkor azt mindenki látni fogja”. „Még nem érkezett meg. De nem kell kapkodni, ha szeptember-október a miniszterelnök-jelölti előválasztás, akkor nagyon ráér. Ő tényleg” - fogalmazott felesége politikai szerepéről.

Gyurcsány egyébként a beszélgetés során többször is üzent a Momentumnak: amikor a lehetséges baloldali kormányfő-jelölteket sorolta, megalázóan kihagyta Fekete-Győr Andrást és az általuk felvetett közös ellenzéki listás előválasztásról is lekicsinylően nyilatkozott.

Objektum doboz

Mivel a DK a legerősebb ellenzéki párt, jó esély van arra, hogy Gyurcsányné nyerjen az ellenzéki előválasztáson. Ez ugyanakkor egyben azt is jelenti, hogy - Gyurcsányék teljes népességen belüli népszerűtlensége miatt - a baloldali tömörülés nem csak a bizonytalan szavazókról mondhat le, hanem még az ellenzéki szavazók jelentős részéről is - tette hozzá Deák Dániel.

Kapcsolódó írásaink