Belföld
A Gyurcsány-kormány sem támogatta az azonos nemű párok örökbefogadását
Indoklás: ez volt a nemzetközi elvárás is

Megjegyezte: a Fidesz csak fenntartja azt a szabályozást, amit még Draskovics Tibor alkotott meg minisztersége idején. A miniszter arra célzott, hogy Draskovics Tibor, a Gyurcsány-kormány igazságügyi minisztere 2008 decemberében a magyar LMBT-szövetségnek ígéretet tett az azonos és a különnemű párok esetében, hogy a partner gyermekét örökbe fogadhatják. Ezt nem a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényben, hanem az új Polgári törvénykönyvben (Ptk.) kívánták lehetővé tenni. Az akkori Országgyűlés a módosító javaslatot elfogadta, ám a Draskovics vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium indítványára az Országgyűlés visszavonta a javaslatot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ellenállása miatt. A szociális minisztérium a javaslat visszavonását azzal indokolta, hogy a gyerekek számára ez a biztonságos, és ez a nemzetközi elvárás is.
A SZDSZ frakciója külön szavazást kért a törvényjavaslat visszavonása kapcsán, és 328 képviselő támogatta a meleg párok jogait csorbító kormányjavaslatot, és csak húszan szavaztak ellene. A jogszabály a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába nevel egy pár évek óta együtt egy gyereket, csak egyiküket kötheti törvényes kapcsolat hozzá. Ha a vér szerinti szülő meghal vagy a kapcsolat megszűnik, az őt korábban nevelő másik felnőttet ezzel kizárhatnák a gyermek életéből,
így a gyermek akár állami gondozásba is kerülhet.