Belföld
Karácsony újabb hazugsága
Visszautasította a budapesti iparkamara, hogy a főpolgármester a saját politikai céljaira használja fel a testületet. A baloldali városvezető minden eszközzel tovább kampányol

Nem kíván Karácsony Gergely politikai eszköze lenni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) – írta tegnapi közleményében a szakmai testület. A baloldali főpolgármester ugyanis egy nappal korábban közösségi oldalán hírül adta: Budapest mellett a BKIK sem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke által tett javaslatot az iparűzési adó (ipa) felfüggesztésére, és erről megállapodás is született a felek között. A BKIK válaszul megerősítette: valóban tartottak egyeztetéseket egy huszonötmilliárd forintos válságkezelő alap megvalósításáról, lefektették az együttműködés alapelveit, a két szakértő által – és nem a két fél képviselői által – aláírt dokumentum azonban néhány lényeges pontban eltér a kamara vezetése által jóváhagyott szövegtervezettől, és olyan módosításokat tartalmaz, melyekkel a dokumentum értelmezése az eredeti szándékkal ellentétessé vált.
Nagy Elek, a BKIK elnöke levelet is írt az ügyben Karácsonynak, hangsúlyozva, nem kívánnak részt venni a városvezető díszforradalmában. „A szakértői egyeztetés, illetve annak eredménye nem arra hivatottak, hogy a BKIK-t, a Fővárosi Önkormányzat politikai álláspontja mellett kiállóként tüntessék fel. Konkrét megállapodás akkor fog születni, ha azt a főpolgármester és a BKIK elnöke írják alá” – szögezte le. A baloldali városvezető állításával szemben a BKIK egyéni álláspontot képvisel az ipa-ügyben, mégpedig azt, hogy az adónem elengedése csak a válság által súlyosan érintett mikro-, kis- és középvállalkozások esetében célszerű. A Karácsonyék által kivetni kívánt ipa+ esetében a kamara úgy véli, a gazdasági visszaesést nem adóemeléssel kell kezelni, az esetlegesen befolyó forrásokat pedig nem béremelésre kell fordítani, de a testület szeretné megismerni a kivetendő adó részleteit.
Hiába a szakmai szervezetek ellenkezése, a baloldali önkormányzatok – beleértve a fővárost – a rendkívüli jogrend adta lehetőséggel visszaélve megszorításokat terveznek, illetve vezetnek be.
A gyurcsányista vezetésű VII. kerületben a lakhatás és a parkolás díját is emelnék. Niedermüller Péter polgármester szerint, akinek van autója, azoktól nyugodtan el lehetne kérni több pénzt parkolásra, a lakbért pedig jövedelemszinthez kötné.
A párbeszédes budavári polgármester, V. Naszályi Márta is a kerületi lakók megsarcolásban látja a bevételkiesések pótlását, éppúgy, mint politikai szövetségese, a VIII. kerületi Pikó András, aki a veszélyhelyzet közepette növeli az építmény-, telek- és kommunális adót.
Ám, ahogyan azt már többen felvetették, erős a gyanú, hogy a megszorításokból adódó bevételeket a baloldal nem a járványkezelésre kívánja felhasználni, hanem a 2022-es országgyűlési választások kampányköltségeire. A baloldal kormányfőjelöltségi posztra pályázó Karácsony minden alkalmat arra használ, hogy az Orbán-kormányt kritizálja brüsszeli politikája miatt, a spanyol Juan González-Barba Európai Unióért felelős államtitkárral való találkozása után is erről posztolt. A járványkezelés tehát továbbra sem igazán fontos a baloldali városvezetésnek – a kormányhivatal szerint a BKK a járatai 91 százalékán például még mindig nem sűrített –, csupán a hatalom megszerzése.