Belföld
Gyárfás Portik Tamásról nem beszélt a kihallgatásán
„Ha nem te csináltattad meg, akkor miért találkozol velem tizenkétszer meg nyolcszor azóta?” – így fakadt ki a Nap TV tulajdonosának vádlott-társa a kazettán rögzítettek szerint

A végéhez közeleg a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással vádolt Gyárfás Tamás kihallgatása a Fővárosi Törvényszéken, ahol csütörtökön újabb szócsatákkal folytatódott a büntetőeljárás. Ezt követően kezdődik majd az 1998-as gyilkosság ügyében szintén felbujtással vádolt Portik Tamás kihallgatása. Portik neve az olajszőkítési ügyek kapcsán vált ismertté, az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság ügyében pedig felbujtás miatt ítélték el. A vádirat szerint a Vico-birodalom feje, Fenyő János és a Nap TV tulajdonosa, Gyárfás Tamás üzleti vitája odáig vezetett, hogy Gyárfás megbízta Tasnádi Pétert és Portik Tamást Fenyő megöletésével, amit a szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác hajtott végre.
A múlt heti tárgyaláson – amelyről Gyárfás félt, hogy Portik megöli című cikkünkben számoltunk be – a büntetőper bírája, Póta Péter számos ellentmondással szembesítette a Nap TV volt tulajdonosát, ám érdemi cáfolatot nem kapott. Ezt próbálta tegnap orvosolni a magát továbbra is ártatlannak valló elsőrendű vádlott. Gyárfás azzal érvelt, hogy tizenhat-tizenhét éve történt beszélgetések felelevenítése nem várható el tőle, s mint fogalmazott, sokszor „séróból” válaszolt a nyomozó hatóság kérdéseire. Ami hiba volt – tette hozzá –, mert nem volt mindenben képben. Megemlítette, védője azt tanácsolta, hogy ne tegyen vallomást, de ezt nem fogadta meg.
Ráadásul – idézte fel a Portikkal folytatott, 2017-ben a rendőrség által a Farkasréti temetőben megtalált kazettákon rögzített hangfelvételekről – Portik megpróbálta lépre csalni, ki akarta vele mondatni, hogy ő a felbujtója Fenyő János meggyilkolásának. Mint mondta, a felvételek arról tanúskodnak, hogy Portik rá akarta kenni a gyilkosságot.
Gyárfás említést tett az Energol című dokumentumfilmről is, amelynek egyik szereplője „autodidakta pszichopatának” nevezte Portikot. A vádlott utalt rá, kifinomult módszerei voltak az emberek manipulálására, a magánszférában kutakodott, azt keresve, kit mivel tud sarokba szorítani, kit mire tud használni.
Gyárfás egyébként azt vallotta, a kilencvenes évek közepén ismerkedett meg Portikkal, amikor az egyik házát bérbe adta neki. Portik az Energol-ügyben a vele szemben emelt vád miatt az Egyesült Államokba szökött, csak a bűncselekmény elévülése után, 2003-ban mert hazatérni. Ekkor kereste fel Portik, akiről nem is sejtette, milyen bűnök terhelik, ezt követően készültek azok a hangfelvételek, amelyek most bűnjelként sorakoznak a vádiratban.
Gyárfás Tamás – miután nevét a sajtóban összekapcsolták a Fenyő-üggyel – maga jelentkezett 2005 júliusában a rendőrségen, hogy vallomást tegyen. Ekkor azonban csak a Tasnádi Péterrel történt találkozóiról tett említést, Portikról nem. Hogy miért nem, azt a bíró továbbra sem tudta kiszedni Gyárfásból. Ugyanakkor felidézte, Gyárfás egymásnak ellentmondó vallomásokat tett, 2015. május 21-i kihallgatásán például azt állította: „akár 1999 végén, 2000 elején is találkozhatott Portik Tamással, aki arra kérte, állíttassa le rendőri kapcsolatai révén, hogy az Energol-ügyben vele foglalkozzanak”. Gyárfás tegnap úgy reagált, ezt is csak „séróból” mondta, nem nézett utána. Hangsúlyozta azt is, sem ekkor, sem később nem segített Portiknak, aki az Amerikából történő hazatérése után arról panaszkodott neki, hogy a rendőrség és az adóhatóság is rászállt.
A bíró ekkor megjegyezte, azt is mondta a múltkori tárgyaláson Gyárfás, hogy attól félt, Portik megöli. Felelevenítette azt is, hogy Portik arra kérte, segítsen leállítani Pallagit (Pallagi Ferencet, a Blikk akkori főszerkesztőjét – a szerk.) az Energol-ügyről.
A bíró felemlegette, Portik indulatosan tett neki szemrehányást az egyik hangfelvételen: „Segítesz a szart, soha nem segítesz!” Egy másik hangfelvételen pedig azt mondja Portik: „Ha nem te csináltattad meg, akkor miért találkozol velem tizenkétszer meg nyolcszor azóta?” Mire Gyárfás azt felelte: „Mert tényleg korrektnek tartalak mint embert. És tudom, hogy nehézségeid vannak.”
A bíró arról is faggatta Gyárfást, ha félt tőle, miért találkozott vele. „Hiszen azt akarta, ismerje el, hogy ön az évszázad legnagyobb bűncselekményének felbujtója. Ha így van, ön pedig ártatlan, miért mentegeti Portikot?” – kérdezte. „Nem mentegetem, csak nem akartam vele ütközni” – magyarázta Gyárfás.
A büntetőper jövő héten folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.