Belföld

Bíró László egy éve még gúnyolódott Kunhalmin, most már fotózkodik vele

A magyar zsidó embereket „tetűcsúszdásoknak” nevező Bíró László egy évvel ezelőtt még gúnyolódott azon a Kunhalmi Ágnesen, aki a napokban a (jobbikosokon kívüli) baloldali politikusok közül elsőként segített kampányában. „Antropológiai érdeklődéssel” figyeljük a baloldal vergődését és ezt az izzadságszagú összeborulást„ - kommentálta a történteket Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője.

Bíró László egy éve még gúnyolódott Kunhalmin, most már fotózkodik vele
Bíró László lelövéssel fenyegette meg korábbi munkavállalóit
Fotó: Facebook

Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője előbb videóüzenettel, majd az utcai kampányban segítette a minősíthetetlen antiszemita megnyilvánulásairól ismert baloldali jelölt, Bíró László választási mozgósítását – írja az Origo.

Pár hónapja ez még teljességgel elképzelhetetlen lett volna, a jobbikos politikus ekkor még más véleménnyel volt jobbikos társáról - mutatott rá Farkas Örs keddi posztjában.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője bemutatott egy régebbi Facebook-hozzászólást, ahol Bíró a következőket írta az MTVA épületében balhézó Kunhalmiról: 

„A kulcs az ember! Ebben egyetértünk! A mieink nem rohantak lengőajtónak, nem fetrengtek a földön.”

Objektum doboz

Farkas Örs a következő kommentárt fűzte hozzá:  „antropológiai érdeklődéssel” figyeljük a baloldal vergődését és ezt az izzadságszagú összeborulást. 

 „Most épp Bíró László (aki 2008 óta tagja a Jobbiknak, most pedig a baloldal jelöltje a borsodi időközi ogy választáson) kelletlenül mosolyog azzal a Kunhalmi Ágnessel közösen, akit alig egy éve még ő maga tett nevetség tárgyává egy hozzászólásában” - tette hozzá. 

Majd végül úgy zárta, hogy „nem baj, a borsodi embereknek biztos jól elmagyarázta az MSZP ” lengőajtónak rohanó„ budapesti elnöke, hogy miért lesz nekik jó egy Jobbikosra szavazni...”

Mint ismert, a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson a Párbeszéd, az MSZP, a DK, a Momentum és az LMP jelöltjeként induló Bíró korábban több alkalommal is vállalhatatlan antiszemita megjegyzéseket tett.

A szerencsi és környékbeli szállodákban lakó izraeli, oroszországi, lengyelországi zsidó turistákról azt írta Facebook-oldalára, hogy „a kutyám majd megveszik, amikor a »tetűcsúszdások« elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják, mi a helyzet”.

Egy másik bejegyzésben pedig arról értekezett, hogy „kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését”.

Máskor pedig Judapestnek nevezte a magyar fővárost.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom