Belföld

Bíró nem fizetett, lelövéssel fenyegetett

Bíró László a balliberális ellenzék szerencsi országgyűlési képviselőjelöltje az elmúlt hetekben antiszemita és kirekesztő megnyilvánulásainak köszönhetően futott be médiakarriert. Azonban a helyiek máshonnan is ismerhetik, hiszen mint ahogyan ő maga is mondta bemutatkozásában, kisvállalkozó - emlékeztetett Informátor című műsorában a HírTV, amely annak is utánajárt, milyen embernek ismerik a helyiek a baloldali képviselőjelöltet.

Bíró nem fizetett, lelövéssel fenyegetett
Bíró László jobbikos képviselőjelölt többek között „Judapestként emlegette Budapestet, valamint a szerencsi és környéki szállodák zsidó vendégeit „tetűcsúszdásoknak nevezte
Fotó: Youtube/N1 TV

Néhány egykori munkavállaló kereste fel az Informátor szerkesztőségét, tudhattuk meg a pénteken este sugárzott adásból. Az egykori dolgozók vallottak arról, hogy Bíró László, akit Jakab Péter, a Jobbik elnöke egyenesen a szabadság szimbólumának nevezett, „nemcsak antiszemita nézeteiről híres, hanem arról is, hogy a munkavállalók bérét nem mindig szereti kifizetni, sőt az sem véletlen, hogy senki nem vállalta a felismerhetőséget, hiszen az egykori beosztottakat puskával is megfenyegette már”.

A műsorban elhangzott: a borsodi Csernely településen 1972-től működött varroda, az évek során többféle vállalati, vállalkozási formában, volt amikor 150 munkavállalónak biztosított munkát. 2014 júliusától a Bíró László vezette Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet vette át az azóta már nem üzemelő varroda irányítását.

Az egykori varrodai dolgozók az Informátornak arról vallottak, hogy Bíró a mai napig tartozik nekik, sőt a politikus fenyegetett is: „Ha valaki ellenem beszél az vigyázzon, mert vadászember vagyok és ha ilyet hallok, akkor hozom a puskámat és az akkor menekülhet!” – ezekkel a szavakkal félemlítette meg az egykori munkavállalókat.

Az Informátornak nyilatkozó egykori beosztott beszámolója szerint, azért fenyegetőzött Bíró László, mert a fizetésük iránt érdeklődtek.

A teljes adás itt tekinthető meg:

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom