Belföld

Felkészültek az egyetemek a hibrid oktatásra

Új szabályokkal várják a hallgatókat a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében

Távolságtartással, maszkviseléssel, rugalmassággal és összességében nagy elővigyázatossággal kezdik a tanévet a hazai egyetemek.

Felkészültek az egyetemek a hibrid oktatásra
Fotó: Pexels

Márciusban, a koronavírus miatti veszélyhelyzet kihirdetését követően a magyarországi felsőoktatási intézmények online oktatásra álltak át, az idei felvételi ponthatárok közzététele óta pedig sorra adják ki védekező rendelkezéseiket és ajánlásaikat. Az általánosan kötelező szabályok – távolságtartás, maszkviselés – mellett csaknem mindegyik egyetem számol a hibrid vagy teljesen online oktatás lehetőségével, és törekszik bővíteni a kollégiumi férőhelyek számát is, hogy ne alakulhasson ki zsúfoltság, vagy biztosítani tudják a házi karanténbeli elhelyezést.

A Debreceni Egyetem hosszú távra szobákat bérel egy helyi szállodában, a Szegedi Tudományegyetemen a külföldi hallgatók átmeneti karanténkollégiumba kerülnek, a Soproni Egyetemen kéthetes karanténra kötelezik őket. A Semmelweis Egyetem negatív PCR-tesztet ír elő hallgatói számára: az elsőéveseknek beiratkozás előtt kell felmutatniuk, emellett az egyetem hallgatói korábban is többször kaptak tájékoztatást arról, hogy milyen esetekben és mikor szükséges negatív PCR-teszteredménnyel rendelkezniük saját és környezetük egészsége érdekében. A vizsgálatokat ingyenesen biztosítják minden hallgatónak.

Diákok ötven országból

Az Állatorvostudományi Egyetem az elmúlt félévben is elsőként vezette be a távoktatást a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetését követően, mivel arányaiban náluk a legmagasabb a külföldi hallgatók száma – tájékoztatta lapunkat Sótonyi Péter, az egyetem rektora, hozzátéve, a hallgatók a világ ötven országából érkeznek, ezért az intézmény fel van készülve az online oktatásra. Az idei felvételi eljárás során, noha a járvány miatt általánosan csökkent a hazai felsőoktatási intézményekbe jelentkezők aránya, ide mégis csaknem tíz százalékkal többen jelentkeztek, minimum ponthatáruk a legmagasabb volt az orvosegyetemek között.

Az egyetem jelenleg készültségben van, az őszi félévre több kidolgozott tervvel számolnak: ha a járványhelyzet ismét úgy kívánja, azonnal váltani fognak a távoktatásra, Sótonyi Péter azonban reménykedik abban, hogy tudnak majd kontaktórákat tartani. Amennyiben kedvező a helyet, a gyakorlatokat, különösen amelyek manualitást igényelnek, kiscsoportos foglalkozások keretében tartják meg.

A külföldről érkezőknek teljes egészében online tervezik az oktatást, felkészülve arra is, hogy a személyes jelenlétet igénylő tananyagokat a későbbiekben fogják pótolni – azokat ennek megfelelően átcsoportosították.

A beléptetést mindenki számára szigorítják, az idegen nyelvű képzésben részt vevő hallgatók csak tesztelést követően léphetnek be az egyetem területére. Emellett járványügyi szakembert vontak be az intézkedési tervek megalkotásához és naprakészen tartásához, ő gondoskodik a megfelelő tájékoztató táblák és a virucid folyadékkal feltöltött kézmosók kihelyezéséről, a fokozott és gyakoribb higiéniai tisztításról, takarításról, a személyes távolságtartás felügyeletéről. Az Állatorvostudományi Egyetem a rendezvényeit is minimalizálja és a mindenkori szabályokhoz igazítja, a tanévnyitó ünnepséget sem a zárt terű aulában, hanem az egyetem parkjában tartják. A kollégiumokban csak magyar hallgatókat fogadnak, és izolációs szobákat hoztak létre az esetlegesen érintett hallgatók ideiglenes elkülönítésére.

Az egyetem nem csak általános védekezéssel reagál a helyzetre: az, hogy az új típusú koronavírus állatról terjedt emberre, az intézményben zajló kutatásokon és tudományos érdeklődésen is meglátszik. A Covid hatására előtérbe kerültek a háziállatok koronavírusai­nak elterjedését, diagnosztikáját és kezelésé­nek lehetőségeit célzó kutatások, amelyek doktori és tudományos diákköri szinten is rea­lizálódnak. A rektor azt is elárulta, hogy az egyetem több kutatója is tagja hazai Covid-munkacsoportoknak, ami tovább bővíti a lehetőségeiket a One health koncepció mentén. A terápiás lehetőségek mellett a vakcina előállításához szükséges tojások termelésében is részt vesznek kutatóik.

Az ELTE TTK dékánja, Kacskovics Imre a napokban úgy határozott, létszámtól függetlenül azonnali hatállyal megtiltja valamennyi előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását. Ez azt jelenti, hogy mind az előadásokat, mind a szemináriumokat csak online oktathatják, viszont jelenléti formában folytatható a laborgyakorlat, szakmai gyakorlat és terepgyakorlat típusú tárgyak oktatása. Az indoklás szerint azért, mert ezeknél a tananyag elsajátításához különösen fontos a személyes jelenlét. A bölcsészkaron a hallgatói önkormányzat a beiratkozáskor külön járványügyi tájékoztatót tart, az épületbe történő belépés előtt lázat mér, emellett pedig minden gólya saját maszkot kap, és csak kézfertőtlenítés után kezdheti el az adminisztrációs teendők intézését.

Az ELTE-n emellett általánosan érvényes a július végén megjelent tájékoztató, amely szerint az egyetem épületeiben és közösségé­ben az orrot és szájat takaró maszk viselése kötelező, ez alól azonban az előadó, hozzászóló – beszédének idejére – mentesülhet, a távolságot megtartva. A maszk beszerzéséről az egyetemi polgárnak kell gondoskodnia. Ugyancsak kötelező a másfél méteres távolság megtartása, továbbá koronavírusra utaló tünetekkel vagy a vírus hordozásának magas fokú kockázatával tilos egyetemi helyiségbe és egyetemi közösségbe lépni, ilyen esetben az egyetem bármely polgára kérheti az adott személyt, hogy hagyja el az épületet.

Online előadások

Az intézmény ősztől hibrid oktatásra készül, így az órák főszabály szerint fizikai jelenléttel valósulnak meg, de online formában kell megtartani a kurzust abban az esetben, ha létszáma, illetve a használt helyiség befogadóképessége miatt a távolságtartás betarthatatlan, vagy az oktató a személyes jelenlétet például veszélyeztetettsége miatt nem tudja vállalni.
A hallgató a dékántól kérelmezheti a távolmaradását akkor, ha külföldi állampolgár, és nem tud beutazni Magyarországra, vagy – állampolgárságtól függetlenül – ő vagy vele a tanulmányai során egy háztartásban élő személy a járványtól súlyosan veszélyeztetett. A tájékoztató hangsúlyozza, hogy a pandémia várható második hulláma reális veszély, ezért készen kell állni arra, hogy részben vagy egészben ismét át kell állni távolléti oktatásra, és minden kurzust létre kell hozni tanulástámogató rendszerben, amihez az egyetem többféle alkalmazáskörnyezetet biztosít.

Nyilvánosak lehetnek ugyanakkor a szemé­lyes jelenlétet igénylő vizsgák – mint például szakdolgozatvédés, záróvizsga, komplex vizsgák, doktori szigorlat, műhelyvita, doktori védés, habilitációs eljárás – az őszi félévben a maszkviselés és a távolságtartás alkalmazásával. Változik azonban a hallgatók és oktatók nemzetközi mobilitása, a három hónapnál rövidebb utat az egyetem nem támogatja, kivéve hallgatói szakmai gyakorlat esetén. Az ELTE a hatvanöt év feletti, valamint magas kockázatú munkatársak számára távolmaradást ajánl, míg a koronavírusos tüneteket produkálók, a karanténra kötelezett személyek számára ezt elő is írja. A kollégiumokban kétágyas elhelyezést biztosít, további kollégiumi férőhelyeket bérel és magánkollégiumi szálláslehetőségeket kínál az általános távolságtartási szabályok
és esetleges karanténkötelezettség betarthatósága érdekében.

Létszámkorlát a kurzusokon

Szintén hibrid oktatást tervez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Egyes kurzusok személyes jelenléttel, mások szinkron vagy aszinkron online kapcsolattartás útján fognak zajlani. Személyes jelenléttel zajló okta­tásra csak az éppen hatályos járványügyi szabályoknak megfelelően, meghatározott védelmi intézkedések mellett kerülhet sor, a tantermekben és a folyosókon pedig kötelező a maszkviselés és a másfél méteres távolság betartása. Az intézmény nyomatékkal kéri, hogy aki a koronavírus jellemző tüneteit észleli magán, ne menjen be az egyetemre.

A Jog- és Államtudományi Kar graduális képzésein az órákon csak korlátozott számú hallgató tartózkodhat a teremben, a többiek online tudnak csatlakozni. A gyakorlatok az elsősöknél jelenléti oktatással történnek, minden más esetben kizárólag online, ahogyan a szabadon választható, kötelezően választható tárgyak is évfolyamtól függetlenül online formában lesznek megtartva. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, valamint a Hittudományi Kar minden kurzust személyes jelenléti oktatás formájában indít el, a kurzusok létszámát figyelembe véve azonban eseti változások lesznek.

Az Információs Technológiai és Bionikai Kar létszámkorlátot vezet be, ezért a hallgatóknak évfolyamonként kijelölt napokon lesznek a személyes gyakorlatok és laboratóriumi feladatok, heti két napon, más napokon online zajlik majd az oktatás. A mesterképzéses hallgatóknak a gyakorlatok és számítógépes laborok hibrid oktatási formában lesznek, minden előadás szinkron vagy aszinkron online oktatási formában zajlik majd.

Kapcsolódó írásaink

Mindenki nyerhet a kiadott diplomákkal

ĀNem várható, hogy a későbbiekben ennyi oklevél ragadjon bent, akik most kerülnek be a felsőoktatásba, már tanultak olyan idegen nyelvet, ami a végzettségükhöz szükséges