Belföld
Ismert baloldali újságíró lesz az Index új főszerkesztő-helyettese

Tevan Imre korábban már volt az Index főszerkesztő-helyettese. Maga az újságíró jelentette be visszatérését a Facebook-oldalán. Tevan később a Klubrádiónak is megerősítette, hogy felkérték a posztra. Azt mondta, hogy Szombathy Pál vezérigazgató és Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke kérte fel őt a pozícióra.
Bodolai, a tulajdonosi alapítvány elnöke sajtóközleményben szintén megerősítette a hírt, kiemelte benne, hogy Tevan „korábban már több mint hat éven át töltötte be ezt a posztot” - vagyis régi indexes -, és azt is, hogy „korábbi munkakörében” kezdi meg a munkát. Tevan Imre 2014-től 2016-ig az Origónál dolgozott.