Belföld

Fidesz: Vissza kell vonni a hódmezővásárhelyi „spiclitörvényt”

A hódmezővásárhelyi „spiclitörvény” visszavonását szorgalmazta Benkő Zsolt, a közgyűlés Fidesz-KDNP-s tagja keddi sajtótájékoztatóján a városban.

Fidesz: Vissza kell vonni a hódmezővásárhelyi „spiclitörvényt”
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
Fotó: MH

Márki-Zay Péter alaptörvényt és más jogszabályokat is sértő rendelete alapján a polgármester titokban gyűjthet bizonyítékokat a hódmezővásárhelyiekről - mondta.

A politikus közölte: a közgyűlés június 25-én fogadta el az „1950-es évek legsötétebb időszakát idéző” rendeletet.

A jogszabály alapján legfeljebb 100 ezer forint jutalmat kaphat az, aki bizonyítékot szolgáltat a városnak jelentős anyagi kárt okozó ügyekben - vandalizmus, illegális szemétlerakás, korrupció -, amelyekben később jogerős, elmarasztaló ítélet születik.

A Fidesz-KDNP már a vita során elfogadhatatlannak nevezte a rendeletet.

A július 8-ai testületi ülésen a képviselők csak egy nagyon rövid tájékoztatást kaptak a rendeletről. A polgármester és a jegyző azt mondta, hogy a kormányhivatal törvényességi észrevételt tett, de nincs akadálya a jogszabály megalkotásának, csak néhány módosításra van szükség - közölte Benkő Zsolt.

Márki-Zay Péter azonban „elfelejtette kibontani az igazság minden részletét” - fogalmazott a képviselő.

A kormányhivatal súlyos jogszabálysértésekre hívta fel a figyelmet, és ezért felszólította a polgármestert, helyezzék hatályon kívül a rendeletet - mondta.

A kormányhivatal álláspontja szerint a rendelet sérti a jogbiztonság és a személyes adatok védelmének alaptörvényben foglalt elvét. A jogszabály ellentétes a bűnüldözés garanciális jellegű törvényi előírásaival, a polgármester nem jogosult bizonyítékok gyűjtésére, értékelésére, kezelésére - közölte.

Benkő Zsolt szerint fennáll a veszélye annak, hogy Márki-Zay Péter olyanokat „büntethet”, akik elégedetlenek a városvezetés munkájával.

Kapcsolódó írásaink